Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
A DIALEKTIKUS THEOLÓGIA 265 tenciális. életbevágó problémát fejt ki. A kötetnek ez a sajátos existenciálisnak jellegezhetó' beállítása egységet visz az egyes tanulmányokba. Minden cikkben ugyanazok az alapgondolatok tűnnek elénk : Isten teljes más voltának, végtelen hatalmának, a kinyilatkoztatás feltétlen érvényének, Krisztus abszolút istenségének, a hit egyedül üdvözítő voltának egészen kemény megfogalmazásából származó mély hit és meggyőződés. De annak ellenére, hogy a cikkírók lényegében megegyeznek egymással mégis tiltakoznak az ellen, hogy Barth «iskola» lennének. Éppen Barth óv attól mindenkit, hogy barthianus legyen. Az értekezők a Szentírás, a kinyilatkoztató Isten tanítványai akarnak lenni, olyan tanítványok, akik nem azért követik Barthot, mivel ő éppen Barth, hanem azért, mert megérezték, hogy a Verbum rajta keresztül tisztultabb fényben csillan fel. Mivel ezt hiszik, azért tudnak a szerzők Barthnak, de rajta keresztül a hívő keresztény gondolatnak, Krisztusnak megvallóiul, tanítványául szegődni. Megváltják azt, pedig nagyrészt lutheránusok, hogy Barthtól mernek és akarnak tanulni, jóllehet Barth kálvinista, svájci, unionista, tehát adottságai szerint a német lutheránus teológiai közvéleménynek éppen nem kedves. De kérdés mi jellemzi a protestáns teológiának éppen a dialektikus teológiában megnyilvánuló új szellemét? A protestáns teológia magáratalálása tűnik első pillanatra szemünkbe. A katolikus teológiában éppen a legutóbbi években (gondolok itt többek között Gardeil műveire) nagyarányú tevékenység indult meg a teológia ismeretelméletének kidolgozására. így tudatosult az, hogy a teológia sajátos jellegű tudomány, mely se nem valláspszichologia, se nem etizálás, vagy filozofálás, hanem sajátos tárgykörrel és nézőponttal bíró tudomány. Ezt vallja a dialektikus teológia is. A teológiának nem az a célja, hogy vizenyős okoskodásokkal, észérvekkel igyekezzék a keresztény igazságokat elmitolo- gizálni, vagy kellemes formába, etikai gondolatmenetekbe öltöztetve elseké- lyesíteni, hanem egyedül : a ministerium Verbi, az Ige szolgálatára. A teológiának így a kicsendülése mindig az igehirdetés, az élő hitből fakad és az élő hitért van : Krisztus hirdetése. (E. Thurneysen : Die Aufgabe der Predigt.) Mivel pedig az Ige a kinyilatkoztatásban adja számunkra magát, azért a teológia forrása nem lehet más mint a kinyilatkoztatást egyedül tartalmazó Szentírás. A teológus előtt az írás álljon nyitva, az írás tanítványa legyen, azt a tanítást kell hallgatnia, mely az írásból szól hozzá. Minden teológia tehát lényege szerint exegézis. A teológus exegéta. (G. Eichholz : Das Problem des theologischen Schülers.) A Szentírás minden korában állandóan szól hozzánk, közvetlen erővel. Egy-egy korszak együtt hallgatja ki az írás értelmét. Ebből következik az exegézisnek nagy fontossága. Azonban az exegézis csak hívő exegézis lehet : a pneumatikus értelmét kell keresni az írás szavainak, a pistis szellemében. Igaz, nem szabad megvetni a tudományos exegézist sem, mivel ez is elősegíti a Szentírás szavainak helyes értelmezését, de sohasem szabad beleesni abba a hibába, hogy a Szentírás könyveit mint profán könyveket kezeljük. (H. Miskotte : Das Problem der theologischen Exegese.)
