Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
NÉHÁNY EGYHÁZI ADÓJOGI KÉRDÉS 249 a törvényszerkesztési hiba és elnézés lehetősége. Ok lehetett az is, hogy a Vt. és novellájának idején uralkodó — mint mondani szokás — koreszme nem kedvezett annak a gondolatnak, hogy az egyházi célt szolgáló adókövetelésnek az államhatalom ilyesfajta védelmét megadják. Megemlíthető e körben, hogy az 1909. évi XII. t.-c. az egyházi adóra az együttes kezelést még nem ismerte ; erre vonatkozólag az első intézkedés az 1923. évi VII. t.-c.-hez kiadott 7000/1923. P. M. sz. rendeletben található.1 Mindez azonban csak merő találgatás és ha több-kevesebb igazság lehet is benne, kérdésünk megoldásához nem visz közelebb. Tény az, hogy a Vt. és az azt kiegészítő, a bírói végrehajtásra vonatkozó törvények a lefoglalhatatlan dolgok között az egyházi adókövetelést nem említik és így a helyes felfogás szerint nyitva hagyják a kérdést. Az első lépés, amit meg kell tennünk, annak elismerése, hogy a kérdés megoldásánál nem kizárólag a bírói végrehajtás szabályai igazítanak el. A lefog- lalhatatlanságra, vagy annak tilalmára megnyugtatóan csak a jogrendszer egészének szemléletéből következtethetünk. Ezt a helyes álláspontot foglalja el a 88. számú polgári döntvény indokolása is. A végrehajtási törvényekben foglalt jogszabályokban — állapítja meg, amikor is az ú. n. bírói végrehajtásra gondol — arra nézve, hogy az egyházközségi adó bírói úton foglalás alá vehető-e vagy nem, nincs útmutatás. Abból azonban, hogy a végrehajtási törvények nem tartalmaznak olyan rendelkezést, hogy az egyházközség (hitközség) által tagjaitól beszedhető adó foglalási tilalom alá nem esik, nem következik szükségszerűen az, hogy az egyházközséget megillető és az egyház- községi tagtól még be nem szedett ilyen adókövetelés harmadik személy javára polgári úton vezetett végrehajtás útján foglalás alá vonható. A döntvény indokolása e gondolatot alább mintegy hangsúlyként megismétli : a foglalásra vonatkozó tilalomnak a hiányából egymagából az egyházi adót (helyesebben : egyházközségi adót) illetően az említett jogcselekmény (lefoglalás) megengedett voltára okszerűen következtetni nem lehet és erre megvan az a nyomós érv, hogy nem a bírói végrehajtási törvények irányadók abban az esetben sem, ha az állammal, törvényhatósággal vagy községgel szemben fennálló magánjogi követelésnek a kielégítése végett az ezeket a közhatóságokat megillető közadónak vagy köztartozásnak harmadik személynél való lefoglalását kísérelnék meg ; ilyen esetben az érvényben levő végrehajtási törvényekre hiába hivatkoznának, mert az a tény, hogy e törvények nem állítanak fel tilalmat erre az esetre, nem döntő, ha más jogszabály, éspedig a közigazgatási végrehajtás körében — amint alább látjuk — tartalmaz ilyen tilalmat.1 2 1 Takács—Voloszynovich—Kerezsy—Vas, 54. 2 A kiemelés tőlem ered.
