Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Szabó Elek: A ferences iskolaügy a XIV. sz. végéig
236 SZABÓ ELEK A második csoport a latin nyelv alaktanát, a grammatika alapelemeit ismerte meg. Tankönyvük Priscianus és Donatus művei voltak, amelyeket a szokásos tudományos módon (traditionalisztikus-kompila- tor) széljegyzetekkel láttak el és kivonatoltak. Priscianus «Institutiones grammaticae» című munkájának első tíz könyvét Priscianus maior néven, utolsó két könyvét Priscianus minor néven vették tankönyvül. Igen fontosnak tartották ezt a két könyvet. A szabadművészetek bakkalarusainak (!), mielőtt a licentiatushoz engedték volna őket, még a XIV. században is esküvel kellett megerősíteniük, hogy Priscianust egyszer «ordinarie» és legalább kétszer «cursorie» áttanulmányozták.1 Donatust csak kivonatban használták. A nyelvtan alapelemeit állították ebben össze katekizmusszerú kérdések és feleletek alakjában. A kivonatot Donatus minor-nak nevezték. A szerző Ars maior című művének harmadik könyve kezdő szavai után «Barbarismus» néven terjedt el a tanulók körében. Az iskolai élet e fokán tankönyvük után Donatisták- nak hívták a tanulókat. Az elemi oktatás harmadik csoportjában már bővebb nyelvtanokat és szótárakat használtak. Legelterjedettebb tankönyvük Alexander de Villa Dei műve, a Doctrinale puerorum volt. Tizenkét fejezetben rímes hexameterben tárgyalja benne a szerző a latin nyelvtant. A késő középkorig általánosan megbecsült tankönyve volt minden nemzedéknek. A XV. század folyamán még vagy ötven új kiadást ért meg. Segédkönyvekül kisebb társalgási füzeteket használtak, amelyekben a mindennapi élet körülményeire vonatkozó szólásmódok sorakoztak. A tanulási rendszerben első helyet a kívülről való megtanulás foglalta el. A memnotechnikus, emlékezetet elősegítő versek divatban voltak, mert mindenkinek közös meggyőződése szerint a versbefaragás a «delectatio, memoria firmior, lucida et venusta brevitas» előnyeit nyújtotta. Minden iskolai tankönyvön felül nagyobb mértékben járult hozzá a latin nyelv szóban és írásban való elsajátításához a szigorú tilalom, amely az anyanyelv iskolai használatát kizárta. Minden német szóért — a német nyelvterületen — egy-egy pontot kapott a diák az e végből körözött füzetbe s a hét végén jött a leszámolás, amikor a pontokat ütlegekre váltották be : «vor einem punkte geherrte ein straich».1 2 A számtan alapelemei szintén a tanítás tárgyai körébe tartozott. A számoláson felülemelkedő matematikával és geometriával keveset törődtek. Egy 1408-ból származó baseli kézirat hét fejezetben a következő címek alatt foglalja össze az itt tanított számtani anyagot : additio, subtractio, duplicatio, mediatio, multiplicatio, divisio, radices.3 Törté1 Grabmann, Martin : Mittelalterliches Geistesleben. I. München, 1926, 113. 2 Paulsen, im. I. 25. 3 Kümmel, H. : Geschichte des deutschen Schulwesens im Übergang vom Mittelalter zur Neuzeit. Leipzig, 1882, 178.
