Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában
226 IVÁNKA ENDRE is szigorúan mesterének, Szent Ágostonnak irányelvéhez tartja magát, aki, annak ellenére, hogy mint platonikus mindig eléggé hajlamos arra, hogy a természet és a természetfölötti szféra között valahogyan elmossa a határokat (ha ezt legtöbbnyire a természetfölötti szféra javára is teszi), ebben a kérdésben egészen határozottan kijelenti : Cum disserimus de natura mentis humanae, de una quadam re disserimus, nec eam in duo haec quae commemoravi (ratio superior, mellyel sub- haeremus incommutabili veritati és ratio inferior, mely a normális, külső megismerés ratio-ja) nisi per officia geminamus. (De Trin. XII. 4, 4.) Igaz viszont az is, hogy Hugo a S. Victore gondolatmenetébe is bele lehetett magyarázni a trichotomikus felfogást, amint általában e század misztikusainál és teológusainál az akkor igen elterjedt hármas beosztás (sensus—ratio—intelligentia) könnyen átcsúszik ebbe a trichotomikus felfogásba és olyan értelmet nyer, mintha az intelligentia nem a közvetlen (modern kifejezéssel : «aprioristikus») megismerés képessége lenne a discursiv ratióval szemben, hanem az «Isteni dolgok» megismerésére való képesség a közönséges emberi ésszel, a «humana ratio»-val szemben. Richardus a S. Victore például egészen Hugo a S. Victore elgondolásának megfelelően három tárgykörről beszél, melyre az ember megismerése vonatkozhatik : a látható dolgok tárgyköréről (sensibilia), a gondolkodásnak és a lélek önmegismerésének tárgyköréről (az intelligibiliá-k) és az isteni dolgoknak, az Isten misztikus szemléletének tárgyköréről (az intellectibiliá-k).1 Abban azonban már túlmegy Hugón, hogy e három tárgykörnek külön-külön megismerőképességet koordinál : a sensibiliá-knak az imaginatió-t, az intelligi- biliá-knak a ratió-t, az intellectibiliá-knak az intelligentiá-t. Az intelligentia így valahogy már «az isteni dolgok képességé»-vé válik. Ugyanígy van ez Isaac de Stellánál is, aki1 2 egészen Hugo a S. Victore mintájára, azt állapítja meg, hogy az emberben a bűn folytán az «oculus sensus» «obscurius videt» mint a paradicsomban, az «oculus rationis» «vix videt», az «oculus intellectus et intelligentiae» pedig «fere nihil videt». Hugo a S. Victore-től ő is eltér abban, hogy nemcsak az ember (természetes és természetfölötti) megismerésének három szempontjáról, irányáról beszél, hanem három egymástól elkülöníthető képességről is, úgy hogy ezek közül az egyik, a legriiagasabbrendű, egyenesen «a természetfölöttinek képessége». Ha meg is állapítja, hogy ez, az ember földi életében és az isteni kegyelem nélkül, «fere nihil videt», akkor megint csak azt a látszatot kelti, mintha az ember teljes természetéhez hozzá 1 Lásd erről : Ebner J. Die Erkenntnislehre Richards von St. V. (Beiträge z. Qesch. d. Phil. d. Ma. XIX. 4.) Münster 1917. Nem tudom, hogy a középkor irodalomtörténészei mit szólnak majd ehhez az etimológiához ; de mint graecista az «intelligibilia» és az «intellectibilia» közti különbségtevésben a görög vot)tóq és voegóg szavak hatását érzem. 2 Az «epistola de animá»-ban. Migne PL. 194, 1875—1890.
