Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Origenes és Plotinos
218 ARTNER EDOÁR melyik gyümölcsből kerülnek majd ki az életet tovaplántáló magvak, és melyiknek termése ítéltetett lassú, de biztos pusztulásra, azt akkor még csak azok tudhatták, akik előtt nem volt titok az Úr szava a soha el nem múló igékről. A következmények igazolták, hogy melyik részen voltak «az örök élet igéi». Abból az érdekes dogmatörténeti összehasonlításból, amely Ori- genes és Plotinos tanítása között megejthető, eme átfogó jellegű tanulmány keretében csak ízelítőt adhatunk. Az első és alapvető különbség a Plotinos-féle három isteni hypostasis és Origenes Szentháromsága1 közt mutatkozik. Ha Origenes kísérlete, hogy t. i. az értelemmel lehetőleg közel férkőzzék a kinyilatkoztatott Titokhoz, nem is sikerült kifogástalanul, a plotinosi tapogatódzás mellé állítva mégis érzékelteti azt a távolságot, amellyel a kereszténység az emberi gondolkodást a puszta észre támaszkodó pogány bölcselkedéssel szemben előbbrevitte. Origenes nem tudott még világosan látni az isteni Személyek egymásközti viszonylatainak nehéz kérdésében, tagadhatatlanul szubordinacianizmus olvasható ki felfogásából,1 2 de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy e tévedés végül is csak a Szentháromság egyik minőségére vonatkozik, míg a lényegben a szent hagyományhoz való ragaszkodás helyes megállapításokat eredményezett Origenesnél. — Így nyíltan vallotta az Atya és Fiú egylényegűségét, örökkévalóságát és különbséget közöttük és a Szentlélek között inkább csak hierarchiai fokozatban talált, de nem természetükben, méltóságukban vagy nagyságukban. A szenthárom- sági tulajdonítás (appropriatio) tanában méginkább megközelítette az igazságot : az Atya a lét princípiuma, a Fiú az értelemé, a Szentlélek pedig a megszentelődésé.3 Plotinosnak szubstanciás monotheizmusá1 Plotinos nem merte használni a keresztényeknél akkor már elfogadott «Trias» megjelölést. Az újplatonikus háromságról alább még többször szólunk. 2 Még ebben is a kinyilatkoztatáshoz való ragaszkodás (természetesen egyoldalú magyarázattal egybekötve) vezette, hiszen az Úr szavai ezek : «Az Atya nagyobb énnálam». (Ján. 14, 28.) Azt is figyelembe kell venni, hogy állásfoglalásra úgyszólván az ellentétes monarchiánus túlzás késztette. Másrészt a hagyományt képviselő liturgia szintén látszólag az ő felfogását támasztotta alá, amennyiben minden könyörgése az Atyához fordul a Fiú és Szentlélek által. 2 Kiváló fejtegetéssel mutatja ki éppen ebből Denis (id. Dufourcq IV. 301.), hogy alapjában Origenes egyenlő hatalmat tulajdonít a három isteni személynek. «Ha megfontoljuk — írja — hogy a valóságban csak értelmes természetek vannak (mert a többieknek valamennyinek csak látszólagos léte van, amelynek egyszer meg kell semmisülnie) és hogy minden értelmes természet a szentségre van szánva ... az Atyának és Fiúnak és a Szentiéleknek működése tehát a teremtményeket illetőleg, teljesen azonos terjedelmű». A továbbiakban Origenes trinitárius felfogásának másik megnyilatkozásával foglalkozik a «Kata Kelsou» alapján, ahol Origenes Szent Pál apostolnak ismert szavait: cívtov, át ottov, bîç axnáv (Rom. 11, 36.) állítja párhuzamba a három isteni Személlyel. — Lebreton viszont úgy véli, hogy a «Peri Archón»-ban Origenest az isteni Személyek működési körének megrajzo-
