Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ibrányi Ferenc: A keresztény életeszmény erkölcsi tartalma
Ha a példaképeket történeti egymásutánban tekintjük, azt tapasztaljuk, hogy régiek letűnnek, újak támadnak (xahoxàyaûôç, középkori lovag, Minnesänger, szenvedő, romantikus hős, császári trónig emelkedő, verhetetlen, legendás katona, demokrata államfő, népi vezér stb.). Továbbá ha a példaképeket a személyi értékek rangsorával vetjük össze, típusokat kell fölállítani, melyek mindegyike csak bizonyos szempontból érvényes, mint mintakép. A kanonizált szenteket is csak, vagy főkép bizonyos szempontból állítja példaképül a hívek elé az Egyház. Azonkívül a típust egy történeti személy sem testesíti meg tökéletesen, maradék nélkül. A követő nem egyszer csalódott kiválasztott példaképében. Minden más példaképpel szemben az Úr Krisztus soha le nem tűnő, minden idő, minden földrész mindenegyes ember számára szóló örök példakép. Krisztus alakja, amint az evangéliumok kétezer esztendővel ezelőtt megírt lapjain elénkáll, nem viseli magán kétezer évnek annyi változás összefogó és a távolság arányában folyton ködösebb homályba burkoló távlatát, nem is Krisztus személyének akkori történeti helyzete és az ezzel kapcsolt egyszeri adottságok, archeológiái és kultűrtöténeti érdekességek kötik le a figyelmünket, hanem olyan valakire ismerünk benne, aki évszázadokat és évezredeket egy pillanatba zsugorítva a legfrissebb ma most ütő percében lép elénk, sőt mint aki Megváltóként és Szabadítóként bennünk él. Krisztus nem bizonyos szempontból, hanem minden tekintetben példakép. Nincs az az ember, férfi és nő, fiatal és öreg, barbár és görög, aki ne találhatná meg Krisztusban a legfölsége- sebb eszményképet, a változatosan forduló élet és a kiszámíthatatlanul egymást váltó körülmények akármilyen életfeladat elé állítsák is. Ha valaki az engedelmesség és alázatosság, határozottság és öntudatosság, szelídség és korbácsot ragadó keménység, hűség és igazlelkűség, igazságosság és irgalmasság, megbocsátás és megtorlás, kötelességteljesítés és komolyság, férfiúi bátorság és megadás példáját keresi, Krisztusban találja meg a történelem legtökéletesebb példaképét. Ő feltehette joggal a kérdést : «Ki vádolhat engem közületek bűnről 9»1 Belőle még nem ábrándult ki senki és ha történeti kor, vagy személy hűtlen lett hozzá, ezzel bűnt követett el és bűnhődött érte. Mert Krisztusban az Isten végtelen tökéletessége, jósága és szentsége áll elénk és mutatkozik be úgy, ahogy teremtett emberben egyátalában megnyilatkozhatik. Isten végtelen tökéletessége benne és általa emberi nyelven és emberközelségben szól hozzánk és egyben el is kötelez minket minden egyéb köteléknél szuverénabbul és mélyenjáróbban. A Krisztus-követés lehorgonyozza erkölcsi törekvéseinket azokba az erkölcsi értékekbe, amelyek mögött maga az isteni valóságteljesség áll személyes egységben és az abszolút erkölcsi értékeket Krisztus kifürkészhetetlen mélységű személyiségének isten-emberi megélésében mutatja be. A Krisztus-követés A KERESZTÉNY ÉLETESZMÉNY ERKÖLCSI TARTALMA 207 Mán. 8, 46.
