Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)

Iványi János: Izrael, az Isten választott népe

IZRAEL, AZ ISTEN «VÁLASZTOTT NÉPE». Ószövetségi tanulmány. Alfred Rosenberg a «Aiy</ius»-ban a zsidóságot élősdi fajnak bélyegzi és mint ilyenről többek közt a következőket állapítja meg róla: «A teremtő élet élősdies átértékelésének rendje szerint való az, hogy az élősdinek is megvan a maga mitusza. A zsidóknál az őrült ember császár-rögeszmé­jének mintájára megvan a kiválasztottság mitusza. Gűnyként hangzik, hogy az Isten ezt a torznemzetet (Gegennation) választotta kedvencé­nek .... Az istenképet azonban maga az ember alkotja és így könnyen érthető, hogy ez az «Isten» ezt a népet szemelte ki magának a többi közül». Ám szerencséjük volt a zsidóknak — teszi hozzá —, hogy művészi tehetetlenségüknél fogva nem tudták testileg is megmintázni ezt az « Istent»1 A kiválasztottságnak eme mituszából nőtt ki Rosenberg szerint a világuralomra való hivatottság eszméje, mely a mai zsidóságnak is vezérlő gondolata. Ennek az állításnak az igazolására Rosenberg idézi a «Der Israelit» c. frankfurti ortodox zsidólapot, mely Buber tekintélyére hivatkozva a kiválasztott zsidóság nemzetfölötti feladatát abban látja, hogy prófétai küldetéssel meneteljen a föld népei élén ma is és ilyképen valóra váltsa a kiválasztottság reményét.1 2 3 Ez a remény pedig Rosenberg értelmezésében annak a törekvés­nek megvalósulását várja, hogy minden más nemzet kiszipolyozásával vezető pozíciót biztosítson magának a zsidóság itt a földön.8 Nyilvánvaló, hogy e megállapításait Rosenberg nem a Bibliából, hanem a Krisztus utáni zsidóság világszemléletéből vette. E kétség­kívül téves lelki magatartásnak ápolásáért és nagyranövesztéséért azon­ban Rosenberg a keresztény teológiát is felelőssé teszi, mely «bálványozza» ezt az élősdi héber népet4 azáltal, hogy a «zsidó Biblia», az «úgynevezett Ószövetség» eszmekörének hirdetése révén védi a világ valamennyi népe között a zsidóság kiváltságos helyzetét.5 * 1 A. Rosenberg: Der Mythus des 20. Jahrhunderts. 91—94. Auflage. München (Hoheneichen-Verlag), 1936. 462. 1. 2 Der Israelit. 1919. Nr. 33. Aug. 15. 3 I. m. 465. 1. 4 I. m. 12. 1. 5 1 . sk. 218., 480. 1. Theologia. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom