Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
188 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN a spanyol patronátust ismerteti, amely a patronato indiano formájában a középamerikai latin államok patronátusi jogának alapjául szolgált. Mikor ezután ezek az államok Spanyolországtól elszakadtak, megpróbálták továbbra is igénybevenni a spanyol király prezentációs jogát. II. Gyula pápa 1508. július 28-iki Universalis Ecclesiae bullája azonban, ha nem is ugyan a dinasztiának, de minden esetre a spanyol koronának szól, hiszen e szerint a privilégium «a los mismos Rey Fernando y Reina Juana y al Rey de Castilla y de Leon que en lo adelante fuere» engedélyeztetett, azonban nem illeti meg a keletkezett új köztársaságokat. Mint Ciprotti írja : «... la Santa Sede aveva concesso il diritto di patronato ai sovrani,... non ai nuovi governi.» (7. lap) Itt tehát csakis új patronátusról lehetne szó, nem pedig a korábbi spanyol patronátus folytatásáról. Gran Colombia és három utódállama, ezenfelül Argentina igyekeztek a spanyol királyok patronátusi jogát átmenteni, ami számos vitára adott okot. Ellenben Peru («Praeclara», 1875. március 5.) és Haiti (1860. konkordátum) prezentációs joga kánonilag megalapozottnak tekinthető. Érdekességre tarthat számot a Szentszék és Colombia között 1928. május 5-én megkötött megegyezés, amely a nominatios joghoz viszonyítottan egy «istituto inverso»-ról rendelkezik : a 12. articulus szerint a missziós vidékeken a polgári hatóságok kinevezése az apostoli nunciussal történt előzetes megállapodás után foghat helyt. Itt tehát az Egyháznak intervenciós jog formájába megadták a missziós ügye számára kedvező garanciát. A nominációs jognak a Codex-beli rövid összefoglalásában kiemeli, hogy a pápa ex plenitudine potestatis a konferálás jogát elvileg laikusnak is engedélyezheti. A privilegiális elmélethez hajló Ciprotti a nominációs jog megszűnése okairól szólva, kifejti, hogy az nem gyakorlás folytán nem enyészik el (non viene menő invece per non uso), hozzáteszi azonban, hogy a magán kegyuraságtól különböző eme kivétel indoklása egy kissé különös. Figyelemre tarthat igényt az a fejtegetés is, amely a Szentszéknek a délamerikai nemzeti patronátusra vonatkozó jövőbeli magatartását igyekszik megjelölni. Két meggondolást kell szem előtt tartani. Az egyik az, hogy a Codex óta különös határozottsággal nyilvánul meg a patronátusi jog lebontására irányuló törekvés, elég itt a 1450. c. 1. §., 1451. c., 1455. c. 2. n. és a háború utáni konkordátumokra hivatkozni. Hozzá kell azonban tenni, hogy utóbbiak itt-ott konzerválták a patronátusi jogot. A másik meggondolás szerint a monarcháknak adott prezentációs jog kevésbbé hátrányos elbírálásban részesült. A Szentszék erre vonatkozó politikáját részben az a felismerés irányítja, hogy az illetéktelen világi befolyás az egyház teljes szabadságát akadályozza, viszont másfelől arra is ügyelni keli, hogy az egyházi dignitáriuso- kat a világi hatalom szívesen fogadja. A katolikus uralkodó a salus animarum tekintetében nem lebecsülendő biztosítékot nyújt. Az Egyház azonban az országok demokratikus kormányformája tekintetében bizalmatlan, ami könnyen érthető, mert a nem katolikus államfő, a parlamentáris pártok laikus, esetleg egyházellenes befolyása nagy veszélyt rejt magában. Az Egyház,
