Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
AZ ÚJABB BÉCSI EGYHÁZJ OQ 165 utáni házasságjoga lényegében egyházi, tárgyalnia kellett a C1C házasságjogát és röviden a CIC előttit is, minthogy ez az 1918 május 19-ike előtt kötött házasságokra irányadó maradt, de tipográfiái megkülönböztetéssel röviden közli azokat a rendelkezéseket is, amelyek a konkordátum mellett a csupán polgári vagy csupán egyházi házasságokra érvényesek maradtak. Amint a szerzőtől elvárható, különös gondot fordít a félreértések és homályos, zavaros pontok felderítésére, ami felette szükséges volt, mert az új szabályozás nem mindig szabatos. Mindezt az anyagot, — az előszót, tartalomjegyzéket és rövidítések jegyzékét (I—X. lap), valamint a részletes tárgymutatót (169—178. lap) leszámítva — 168 lapon összesűríteni csak Köstler tömör, kevésszóval sokatmondó tárgyalási módjával lehetett. Mindez azonban nem tette lehetővé a jog- történeti fejlődés, a kazuisztika és a gyakorlat túl tág körben figyelembevételét. Szerző a bevezetésben említi fel az irodalmat, a forrásokat és az elő- fogalmakat. A mű első részében házasságjog címen valóban túlmegy azon, amit a könyv címe visel, mert a teljes egyházi házasságjogot adja, az osztrák konkordátum és a kiegészítő rendelkezések által meghatározott modulációban. A második részben átfordul az anyagi jog területéről az alakira és az egyházi eljárási jogba bevezetésen felül rövidre fogott házassági eljárást ad. Ismeretes, hogy az Optk. házasságjoga bizonyos kompromisszum eredménye volt, amely egyrészt elismeri a II. József óta érvényesülő felfogást, amely szerint a házassági jog rendezése az állam hatalmi körébe tartozik, mégis igyekezett a házasság egyházias felfogását is érvényre juttatni. Ebben az értelemben Ausztriában felekezeti-állami házasságjog volt már az új konkordátum előtt. Az 1933-as osztrák konkordátum viszont a katolikusok házassági jogában azzal a fontos lépéssel haladt tovább, hogy az egyházi házasságot és egyházi bíróságok illetékességét jórészben elismerte és így Ausztriában a kánonjog bizonyos mértékben közvetlenül érvényes jog lett. Persze ezen a téren nem ment olyan messze, mint az 1855 augusztus 15-iki régi osztrák konkordátum, amely a világi házasságjogot és világi bíráskodást a katolikusok részére egyszerűen mellőzte és az egyházival helyettesítette. Az 1933-as konkordátum a világi jog és a bíróság mellett tehát elismeri az egyházi jogot és bíróságot úgy, hogy a választást átengedi a feleknek. Lehetetlen fel nem ismerni, hogy ez a most szóbanforgó rendezés lényegében ugyanazt az utat követte, amit a római birodalomban Konstantin és a keresztény császárok, amikor a felekre bízták, hogy válasszanak az állami és a püspöki bíróságok között. Arkadius 398 július 27-ről keltezett törvénye (1., 7. és 8. C. I, 4.) az egyház hitbeli szabadságában gyökeredzett ; ezt a szabadságot (tfjv ètevôeglav rfjç &grjoxeíag) tudvalévőén már a milánói edictum hangsúlyozta. Az 1933-as konkordátumnak már ez az alaphelyzete is mutatja, hogy Ausztria nagyban-egészben az egyházjog álláspontját engedte a katolikusok házasságában érvényesülni, az egyház kívánságait — az olasz konkordátumbeli rendezéshez hasonlóan — messzemenően figyelembe vette, mégsem tudta azonban teljesen magáévá tenni, hiszen nem elégszik meg az egyházjog felfogásának megfelelően a tisztán polgári hatások meghatározásával (1016. és 1961. c), hanem önállóan szabályozza a házasság
