Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
KÖZÉPKORI FRANCISKÁNUSJÁRÁS KELETÁZSIÁBA 271 tét (XLIII-XC); a XCI—CXVII oldalakon függelék gyanánt a XIII. és XIV. század kínai misszionáriusainak apostoli módszeréről tesz említést. Sz. itt tulajdonképen B. Altaner, Die Dominikanermissionen des 13. Jahrhunderts (Habelschwerdt, 1924) könyvével vitázik, aki t. i. minden módszerességet megtagad a középkori misszionáriusoktól. Wyngaert Altaner következtetéseivel szemben legalább a ferencesek középkori keleti missióinál Cathay és Keletturkesztán területén kimutatja módszeres eljárásukat. Sz. bizonyltja, hogy a ferences hithirdetők a helybenlakás állandósításával (Montecorvinói Kínában) rögzítették és biztosították missziós sikerüket. Erre szolgált az a körülmény is, hogy pl. Montecorvinói János hamarosan megszervezi a távolkeleti hierarchiát. Kanbalek (Peking), Jang-csou, Hang- csou, Csuen-csou és Almalek (Turkesztán) annak főhelyei. A missziók módszerességét árulja el, hogy csak rátermett, hősies és fegyelmezett egyének mehetnek pogányok közé Szent Ferenc regulájának XII. fejezete szerint. Szerzetes ruhájukat soha vagy csak a legritkább esetekben vetették le. Lelkületűkben pedig az imádság és az önmegtagadás emberei voltak. Ezért is ellenállhatatlan hatást gyakoroltak a pogányokra. Sz. perbeszáll Altaner ama kifogásaival is, hogy nyelvismeret nélkül vágtak neki az ismeretlen országoknak. A tények ellenkezőleg azt erősítik meg, hogy pl. egy Montecorvinói János vagy Pordenonei Odorik valóságos nyelvészei voltak annak a kornak. Az olaszon és latinon kívül ismerték a perzsát, arabot, vigur nyelvet és a kínai birodalomnak egyik vidéki nyelvét. Rubruc ismerte az arabot, Paschalis de Victoria megtanulta Szerájban (Saray) a kun és vigur nyelvet. Hogy mennyire sokat adnak a nyelvtudásra, a Vicariatus Aquilonaris (mai Oroszország) ferences apostolai a rendi generálistól angol, magyar és német rendtagokat kérnek, mivel könnyebben elsajátítják a tatárok nyelvét.1 Módszer észlelhető abban az eljárásukban is, ami talán a korai középkor missziós hagyományaként tekinthető, hogy először az előkelőket igyekeztek megnyerni az evangéliumnak, vagy legalább is azok vadságát fegyverezték le és csak azután láttak a nép megtérítéséhez, ami sikerrel is járt náluk. Sz. cáfolja Altaner ama véleményét is, hogy Kínában csak a más- vallású keresztényeket, nem pedig a pogányokat térítgették. Hivatkozik Montecorvinói Jánosra, akinek tevékenységéből az tűnik ki, hogy 60 gyermeket vett meg a bennszülöttek közül, akiket azután megtanított a liturgikus imádságokra és énekekre. A Kúposakban működő ferencesek is mindkétnemű gyermekek megvételével törekedtek a kereszténység megszilárdítására. Emellett természetszerűleg és a dolgok rendje szerint is azok között terjesztették a szent hitet, akikkel folytonosan érintkezniük kellett. Sz. a függelék egy másik pontjában (CIX—CXIV old.) néhány utalással tisztázza Johannes presbyter kilétét, illetve országának fekvését. A feren1 V. ö. Fr. Johanca Hungarus levelét Archivum Franciscanum Histo- ricumban, XVII, 1924, 67; u. o. XVI, 1923, 109.
