Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Brandenstein Béla, br.: Mégegyszer az okság elvéről
EQY TUDOMÁNYOS PER TANULSÁGAI 81 teóriába való beletemetkezés még nem lehet jogcím arra, hogy komoly mérlegelés nélkül sutba dobjunk minden olyan adatot és érvet, mely minket a hagyományokhoz való visszakanyarodásra késztet és eleve tudománytalannak minősítsünk minden olyan becsületes állásfoglalást, mely a tisztán tudományos szempontok mérlegén legalább is annyi súllyal bír, mint bármilyen más tudományos nézet. A Pentateuchus-kérdésben minden elfogulatlan nézó'nek kettőt el kell ismernie : 1. a kritika álláspontja e téren nem volt soha sem egyöntetű, még alapvető kérdésekben sem ; 2. a századforduló, főkép pedig a nagy világégés óta a hagyományos felfogáshoz való visszakanyarodás jelei minden kétséget kizáróan megállapíthatók. Bár tudnunk kell egyrészt azt is, hogy a megérkezés belátható időn belül még nem várható, másrészt pedig a hagyományos felfogás sem kezdetleges formájában várja a találkozás pillanatát. Minden álszemérmet félretéve be kell ugyanis látnunk, hogy nem egy lökést, szempontot, gondolatot éppen a «kritikai iskola» adott a hagyományos felfogás módosítására, fejlesztésére és az örvendetes találkozás előkészítésére.1 Állításunk igazolására álljanak itt röviden a következők : Ad 1. Minden beavatott tudja, hogy a Graf—Kuenen—Wellhausen-félt új okmányelmélet — bár feltevéseinek újszerűsége, szellemessége sok tekintélyes hívet tudott magának toborozni — a kérdés komplexumának csak egy megoldási kísérlete a többi között. Érvei nem annyira meggyőzőek, hogy más feltevést egyszerűen lehetetlenné tudnának tenni. Hiszen csatlakozásra nem tartotta magát kényszerítettnek a katolikus kutatóknak túlnyomó többsége. Protestáns részről alapvető tételeknek mondott ellen pl. Klostermann (Der Pentateuch. 1893. 1907.), Dahse (Textkrit. Materialien z. Hexateuch-Frage. 1912. Wie erklärt sich der gegenw. Zustand der Genesis? 1913. stb.), Eerdmans (Alttestamentliche Studien. 1. Die Komposition der Genesis. 1908), W. Möller, kinek úgyszólván egész életét a wellhauseni elmélet ellen folytatott harc töltötte ki. (Legújabban : Die Einheit und Echtheit der 5 Bücher Mosis. 1931), zsidó részről : Wiener, B. Jacob, Hoffmann stb. Az egyes részletkérdésekben pedig a vélekedések tarka változatosságát mindennek inkább lehet nevezni, csak egyöntetű tudományos állásfoglalásnak nem. Ez a körülmény azonban mit sem tompított azon az öntudaton, mellyel a «kritika» a maga többé-kevésbbé ingadozó tételeinek szinte a dogma megdönthetetlenségét akarta biztosítani. [E dogmatizálás ellen 1. újabban Volz tiltakozását. (P. Volz—W. Rudolph : Der Elohist als Erzähler ein Irrweg der Pentateuchkritik? Giessen, 1933. 8 skk.)] Ad 2. A wellhauseni alap-«dogmák», egy-két évtized óta új vizsgálat 1 Amit Fr. Dibelius a tudományról általában mondott, az különösképpen áll az ószövetségi tudományról és a mi problémánkról is : «Die Wissenschaft des 19. Jahrhunderts hatte den Grundsatz, daß alle geschichtliche Erkenntnis auf Mißtrauen in die Überlieferung beruht ; wir werden wieder lernen müssen, daß alle geschichtliche Erkenntnis auf Vertrauen zur Überlieferung beruht». (Das Abendmahl. Leipzig, 1911. 33. 1.) Theologia. 6
