Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Galla Ferenc: Borromei Szent Károly hatása Magyarországon. (Folyt.)

52 OALLA FERENC Szent Károly, a lelkipásztorok példaképe. A XVIII. század nagy magyar főpapjai, rendszerint a római kollégium kiváló növendékei, kik az egyházi alkotások terén és a hitélet felemelésében leginkább kitűntek, többnyire buzgó tisztelői és követői voltak Milánó szent püspökének. Az örökvárosból magukkal hozták nemcsak a Szent reformátori működésének benyomásait, hanem a barokk művészet és pompaszeretet ihlető, nagy alkotásokra ösztönző igézetét is, mely őket arra sarkalta, hogy a vallásos élet ápolása mellett» nagyszabású építkezésekkel és alapításokkal, a tudományok és művé­szetek bőkezű pártolásával a katolicizmus és a nemzeti művelődés diadalmas kibontakozását elősegítsék.3 Hogy Szent Károly szellemét tökéletesen magukba szívják, olvassák életét, tanulmányozzák és a lehetőség szerint életbe léptetik zsinati végzéseit, a zsinatokon elhang­zott buzdító beszédeit, a papság számára kiadott lelkipásztori utasításait és intelmeit. Egyházmegyéik rekonstruálásában is méltó szerepet jut­tattak főpapi eszményképük emlékének. Papnevelőket, kórházakat, templomokat, püspöki palotáikban házikápolnákat emeltek tisztele­tére, képeivel, szobraival ékesítették a templomok falait, egyházi intézményeik termeit, folyosóit, hogy a felebaráti szeretet hősét és a papi erények tükörét szemléljék benne a hívek és a szentély szolgálatára hivatott növendékek. A szemináriumok számára alkotott szabályok szerkesztésében bőségesen felhasználták évszázadokon át kipróbált nevelési elveit és konstitucióit. Különösen a kispapi lélek jámborságá­ról, szerénységéről és általában a papi lelkűiéiről szóló részekben mutat­nak függést a nagy példaképtől. De a magyar viszonyokat és a józan fejlődést egyaránt figyelembe vevő püspökeink a tanulmányi és házi szabályok összeállításában is követték Szent Károly előírásait, hol köz­vetlenül, hol pedig más hazai vagy külföldi példákon keresztül. Csupán néhány kölcsönhatás említésére szorítkozunk. A plébánosok kötelesek atyai szeretettel gondját viselni a nyári szünidőre hazatérő kispapnak, figyelemmel kísérni viselkedését a szülői otthonban és a társaságban, eleget tesz-e hivatásbeli vallásos kötelességeinek. A szünidő végén tartoznak írásbeli jelentést tenni a rektornak vagy az egyházmegyei hatóságnak tapasztalataikról. A szemináriumi tanév lelkigyakorlatok­kal kezdődik, a különféle egyházi rendfokozatok felvétele előtt is lelki- gyakorlatokat kell végezniük a felszentelendőknek. A külső fegyelem fenntartásával megbízott elöljárók havonként megbeszélésre jönnet össze és megtárgyalják a gondjaikra bízott növendékek magaviseletét, 3 A XVIII. századi egyházi építésekről: Pigler Andor: A győri Szent Ignác-templom és mennyezetképei. 1923. — Biró József : Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei. Budapest, 1932. — Schoen Arnold külön­féle értekezései és önálló munkái. — Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. Budapest, 1937.

Next

/
Oldalképek
Tartalom