Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Gruber Mihály: A keresztény világkép a bécsi romantikában
A KERESZTÉNY VILÁGKÉP A BÉCSI ROMANTIKÁBAN 325 Mint egy államnak tagja ismét önmagára vonatkoztatva szabad, kifelé uralomnak alávetett. A családapa egy állam feje, melyet családnak hívunk. Mint ilyen kifelé jogi egyéniség, magánember, házának képviselője ; befelé házának gondviselője és szolgája. Előbbi vonatkozásában szabad, az utóbbiban azonban kötelességekkel terhelt. Kifelé annyi joggal felruházott, amennyire befelé teljesíti kötelességeit. A családapa azonban egy állam tagja is; 1. kifelé alattvaló, embertársai által korlátozott ; 2. befelé a ház ura, elöljáró. Ebben a vonatkozásban szabad, hogy az előbbinek jobban megfelelhessen. A fejedelem államának feje, szabad a többi fejedelemmel szemben, amennyiben uralkodói kötelességét teljesíti. Tagja azután egy államnak is, a fejedelmek családjának, vagy pedig a kereszténység nagy közösségének. Uralkodó és szolga kölcsönös vonatkozásban vannak.1 Ha azonban az ember mint egy állam feje, tehát mint magánember önmagához való viszonylatban és másodszor mint egy állam tagja, vagyis mint rend, embertársaihoz való viszonylatban létezni akar, akkor még egy harmadik viszonylatnak kell ehhez járulnia, amely az előbbi kettőnek természetes ellentétét kibékíti és a kettő szükséges kölcsönhatását szilárddá és maradandóvá teszi : ez a harmadik az Istenhez való viszony,2 az ember személyes viszonya a személyes Istenhez. Ezzel az Isten iránti engedelmességgel nyeri el valójában az ember az ő reális és eleven létezését, valódi szabadságát és igazi rendiségét ezen a földön.3 Hasonlóan állapítja meg Schlegel az ember helyét és viszonyát : az ember a lelke által Istennel teljesen egyesült, elevenné vált szelleme által minden vele rokon szellemmel élő és világos érintkezésben van ; az önmagában világos és Istenben hatékonnyá vált akarat által ismét a természettel került eredeti viszonyába, mint annak elsőszülött fia és törvényes ura.4 Ebből már következik, hogy az ember szabad. Szabadsága abban áll, hogy helyét, sajátját és sajátosságát megvédi és megőrzi. Nem abban van a szabadsága, amiben a jelen kor látja, hogy t. i. rendjét és annak korlátáit áthágja, mert ez a többinek ellenállását váltja ki. A szabadság nem önkényesség.5 Minél elevenebb és teljesebb az egyén szabadsága, annál hatalmasabb, egységesebb és láthatóbb a közös érdek, más néven jog, vagy törvény.6 1 Müller: Id. m. 184. és kk. 11. 2 U. a. 209. lap. 3 U. a. 264. lap. 4 Schlegel: Philosophie des Lebens. Bées, 1828. 478. 1. 6 Müller: Von der Notwendigkeit etc. id. kiadás 220. és k. 1. 6 Müller: Elemente der Staatskunst. Berlin, 1809. 10. előadás, Herdflamme 1., 209. 1.
