Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Ivánka Endre: Konstantin császár kereszténysége újabb megvilágításban

arra mutatott rá (13. 1.), hogy a ^ Konstantin császár sisakján nemcsak a 314—317-es években vert érmeken látható, hanem már egy legkésőbb 312 végén, 313 elején vert éremsorozaton fordul elő. A Nap- isten szimbólumaival szereplő Licinius és a «Jovius»-nak ábrázolt Maximinus mellett (Maximinust egy sas viszi a szárnyain) Konstantinus császár látható ugyanolyan sisakkal, mint amilyen más érmeken ábrázolt sisakokon szokott lenni a ^-monogramm. Ezen az érmen a nem vehető ki ugyan, de az egészen különleges alakű sisaknak a rendeltetése csak az lehetett, hogy a ^-monogrammot viselje ; az a körülmény pedig, hogy Konstantin császár minden más istenszimbolum nélkül párhuzamban áll a napisten szimbólumaival ellátott Licinius- szal és a «juppiteri» Maximinus-szal, elegendően bizonyítja, hogy a -ß- jelvényt, melynek kedvéért a sisakkal van ábrázolva, /síen-szimbolum- nak tekintette. Konstantin császár tehát már 312—313-ban ismerte és hordatta a ^-jelvényt.

Hogyan egyeztethető ez össze Konstantin császár tényleg sok tekintetben «pogány» magatartásával? Hiszen még ugyanakkor, sőt még később is azt a feliratot olvassuk Konstantin császár érmein : Soli invicto comiti. A legenda maga mutatja nekünk az utat a megértéshez. A legenda t. i. — amennyiben a régebbi forrásokról van szó — nem mondja sehol, hogy Konstantin császár kezdettől fogva felismerte volna, hogy az a jelvény, melyet látott, melyet katonáinak pajzsaira és saját sisakjára erősíttetett és melynek a győzelmet köszönte, a keresztények jelvénye volt. Ellenkezőleg. Nem tudta, hogy milyen Istennek ez a jelvénye és amikor Rómába ért, kérdezősködött és csak akkor értesült arról, hogy ez a keresztények jelvénye. Sulzberger (Le symbole de la croix, Byzantion 1925, 337—448) kimutatta, hogy a -szimbólum Konstantin császár ideje előtt tényleg csak szórványosan fordul elő és így könnyen lehetséges, hogy valaki ebben az időben jól ismeri a kereszténységet és a ^-szimbólumról mégis nem tud semmit. Piganiol így formulázza meg a viszonyt a fent idézett könyvben : Ne disons pas que Constantin, dès 312, est devenu chrétien, disons qu’il a été conquis au culte de la croix... Constantin avait cru vaincre au nom du Soleil. Les prêtres, en voyant le symbole qui lui était cher, s’écrièrent qu’il avait vaincu au nom du Christ. Constantin le crut (74). Piganiol egy másik helyen (78.) Konstantin császár látomását — elég keményen — így nevezi : une hallucination exploitée par les prêtres. De a látomás — legalább szubjektív — valóságát és hitelességét-maga Piganiol is bizonyítottnak látja. Ennek legszembe- szökőbb bizonyítéka — szerinte — az a körülmény, hogy közvetlenül (azaz legfeljebb egy félévvel) az esemény után egy még egészen pogány szellemű, pogány rhetortól tartott Panegyricusban ugyancsak ennek a látomásnak a leírását olvassuk : Galliában, Apollon templomában látta volna Konstantin ezt a csodálatos jelvényt, melyet ő eleinte úgy

KONSTANTIN CSÁSZÁR KERESZTENYSÉGE ÚJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN 315