Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Schütz Antal: A glosszolalia
A GLOSSZOLALIA 303 lödnek, és amit az így beszélő szól, és ahogyan szól, az a szándékon és tudaton (legalább a közvetlen tudaton) kívül esik. Az így meghatározott jelenség persze tágabb körű, mint a szentpáli glosszolalia. Hiszen nem zárja ki az anyanyelven vagy idegen nyelveken való önkénytelen beszédet, tehát vallási területen azt a jelenséget, mely rokon a szentpáli prófétálással. Csaknem kizárólag ez szerepelt a camisard- oknál. S analógiának csakugyan lehet idevenni az álomban és a mesterséges álomban (hipnózisban és médiumos trance-ban) történő önkénytelen beszédet. De szinte észrevétlen az átmenet a nyelveken-szólásra emlékeztető jelenségekhez. 0 Pfister1 ismertet és az ő módján «értelmez» eseteket, ahol hisztériás betegek szóltak «nyelveken». Pl. «Esin gut efflorien meinos- gat schinohaz daheit wenesgut» etc. (német írással). Híres a Th. Flournoy- tól tüzetesen tanulmányozott Hélène Smith (álnév ; atyja magyar, anyja svájci) esete, aki trance-ban «Mars-lakókkal» érintkezett, külön Marsnyelvet (és írást) alkotott. Pl. «Kévi berimir m hed» (= quand reviendra- t-il ?). Hasonló esetek másutt is szerepelnek. Idetartozik a «Prevost-i látnoknál, Friederike Häufte, aki alvajáró állapotban szintén alkotott nyelvet és írást. Ezen a pszichológiai alapon Rust2 megkísérli a glosszolaliák osztályozását. Három típust (s mindegyikben több altípust) különböztet. Az első kettő : az anyanyelven3 és a nem-anyanyelven (dialektusban vagy idegen nyelven : xenoglossia) való automatikus szólás mint a szentpáli glosszo- laliától teljesen idegen jelenségcsoport itt nem jön szóba, hanem csakis az ő harmadik típusa : a nyelvszerű új képzések. Itt a legfelső fok a beszédhez hasonló szófűzések alkotása ; lejjebb állnak egyes szószerű és még lejjebb szótag- és hangszerű képzések, amelyek akárhányszor kis gyermekek, alkoholosok, idióták gügyögéseire emlékeztetnek. Van azonban ennek a merőben pszichológialag nézett glosszolaliá- nak még egy típusa, melyet ezek a racionalisták nem méltatnak figyelemre. Pedig a mi kérdésünkben éppen ez igér értékes fölvilágosítást. T. i. azokról a nyelvszerű új képzésekről van itt szó, melyeknek létrehozásában nincs döntő szerepe (legtöbbször egyáltalán nincs szerepe) annak az automatizmusnak, mely a szándékosság és tudatosság kikapcsolásával működésre készteti, sőt kényszeríti a beszélő szerveket. Azok a jelenségek, melyekre itt gondolok, a következő csoportokat ölelik föl : A gyermeknyelvnek a fölnőttektől sokszor annyira félreértett, közismert új képzései. Alig van élénkebb lelkű gyermek, aki 5—12. éve közt 1 Die psychologische Enträtselung der religiösen Glossolalie u. automatischen Kryptographie. 1912, és : Die psychanalitische Methode 1913. p. 193 kk. 2 Rust i. m. p. 25—43. 3 Érdekes a félig önkénytelen, «verbomanids» beszéd, amire tanulságos példa Ch. Finney (f 1875) protestáns prédikátor : amikor a szószékre ment, még nem tudta, mi lesz a témája és beszédje ; de azután megfogta valami, és csak úgy dó'ltek beló'le a találó gondolatok, fordulatok, képek, hasonlatok. Ap. Rust p. 27.
