Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Schütz Antal: A glosszolalia

196 SCHÜTZ ANTAL adja a helyes eligazodás alapelvét : első az egyházi élet fegyelme ; a rendkívüli adományoknak föltétlenül alá kell rendelniük magukat az Egyház közjava alá. Értékben pedig mérhetetlenül fölöttük áll egy valamennyinél különb «ka­rizma», a szeretet, melynek páratlan himnuszát adja a levél kulminációja, a 13. fejezet. A 14. fejezet részletes utasításokat ád arról a két karizmáról, melyeket a korintusiak legtöbbre tartottak, a nyelveken-szólásról és prófétálásról. A glosszolaliának ez a szentpáli okmánya irodalomtörténetileg régibb mint a többi (57 elején készült) és tartalmilag hasonlíthatatlanul gazdagabb. Mint­hogy ezért minden glosszolalia-kutatásnak alapja és normája, elkerülhetetlen ennek az egész szakasznak részletes ismerete. Itt következik a jelentős részek pontos szövege a görög eredeti szerint. 12. fej. 1«A lelki adományok tekintetében pedig nem akarom, hogy tudat­lanságban legyetek, testvérek. 2Tudjátok, hogy mikor pogányok voltatok, a néma bálványok után horgadtatok, úgy amint hajtva voltatok. 3Ezért tudto- tokra adom, hogy senki aki az Isten Lelkében szól, nem mondja : Jézus átok legyen; és senki sem tudja mondani : Jézus, az Úr, hacsak nem a Szentlélekben. 4A kegyadományok megoszlanak, de a Lélek ugyanaz ; és a szolgálatok meg­oszlanak, s az Úr ugyanaz ; 6és a művelések (évegyripara) megoszlanak, de ugyanaz az Isten, aki mindeneket művel mindenekben. 7Minden egyesnek azon­ban a Lélek megnyilvánulása adva van a hasznosságra való tekintettel. 8Az egyiknek ugyanis a Lélek által adva van a bölcseség beszédje, másnak meg a gnózis beszédje ugyanazon Lélek szerint, 9a másiknak a hit ugyanabban a Lélek­ben, másnak megint a gyógyítások adománya az egyetlenegy Lélekböl, ^más­nak pedig az erőjelek (ówápeig) művelése, másnak a prófétálás, ismét másnak a szellemek megítélése (ôiaxglaeiç nvevpároov, discretio spirituum), a másiknak a nyelvek nemei (yévrj yXmaa&v), ismét másnak a nyelvek értelmezése (égpr/veía yXooaaœv). “Mindezt pedig műveli egy és ugyanaz a Lélek, aki tetszése szerint ád részt külön minden egyesnek». Azután az Apostol az emberi test példáján mutatja meg, hogy a tagok sokfélesége és a működések megoszlása a test egységének nem esik rovására, hanem szervezeti fölépítéséhez szükséges. Majd folytatja : 27«Ti pedig a Krisztus teste és részetek szerint tagjai vagytok. 28S némelyeket Isten az ő Egyházában megtett először apostolokká, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká ; azután (jönnek) az erőjelek, továbbá a gyógyulások kegyadományai, segítség­nyújtások, kormányzás fajai, nyelvek nemei. 29Vajjon mindnyájan apostolok-e? vájjon mindnyájan próféták-e? vájjon mindnyájan tanítók-e? vájjon mind­nyájan erőjelek (művelői)-e? 30vajjon mindnyájan a gyógyítások kegyadomá­nyaival rendelkeznek-e? vájjon mindnyájan nyelveken szólnak-e? vájjon mind­nyájan értelmeznek-e? 3laTörekedjetek legalább a legkülönb kegyadományokra ! 3lbDe még kiválóbb utat mutatok nektek. 13 'Ha mindjárt az emberek és az angyalok nyelvén szólok is, de szeretetem nincs, zengő érc vagy pengő cimbalom lettem. 2S ha mindjárt van is prófétálásom s tudom az összes titkokat és az egész gnózist és ha mindjárt rendelkezem is a teljes hittel, úgy hogy a hegyeket áthelyezhetem : de ha szeretetem nincs, semmi vagyok» — s követ­kezik az ismert szeretet-himnusz, Szent Pálnak Rom 831_9 mellett legfölségesebb Xóyog oorplag-a, melynek folyamán közvetlenül a mi tárgyunkra tartozik még : 8«A szeretet sohasem esik ki (elsőségi rangjából) ; akár a prófétálások(-ról van szó) — majd véget érnek ; akár a nyelvek — majd megszűnnek ; akár a gnózis —

Next

/
Oldalképek
Tartalom