Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
166 MÓRA MIHÁLY nak személyi hatásait a felekre és a törvényes gyermekekre, a katolikusoknak diszpozitív jogot biztosít arra, hogy a világi házasságjogot és a világi bíróságot vegyék igénybe és az ágytól-és asztaltól elválást a világi jog, a világi bíróság számára tartja fenn. Hogy milyen mértékben volt irányadó a kánonjog, kitűnik abból is, hogy a helyes felfogás szerint a konkordátum (I. art. 2. §) elismeri az egyházi jog CIC utáni szabályait, tehát annak hiteles magyarázatát (C. P.). A konkordátum házasságjogának személyi, időbeli és helyi érvénye közül különösen az elsőre vonatkozó kérdés okoz nehézséget, amely abból származott, hogy a konkordátum a mai communis opinio szerint, — amint többek között legutóbb Ottaviani, akkor a pápai államtitkárság hivatalnoka kifejti — kétoldalú szerződés, ahol az aláíró felek (egyház és állam) mindegyike az alapfelfogását azért továbbra is fenntartja. Vegyünk egy példát. A konkordátum a katolikusok házasságáról beszél. Az egyház minden megkereszteltet magáénak tekint (87. c.), ezért a házasságjogában is az egyháznak veti alá (1016. c.) és nem ismer kilépést (1325. c. 2. §., 2314. c.), míg az osztrák állam a vallás- és lelkiismereti szabadság alapelvéből kiindulva, valamely egyházhoz tartozás tekintetében átengedi a döntést az egyesnek és az egyházból kilépést nem zárja ki. A konkordátum szerint a házasságjogi rendelkezéseinek csak a katolikus van alávetve. Hogy azonban ki a katolikus, az egyházi és a világi jog másként határozza meg. Kiegyenlítést hozott az 1934. évi V. 4.-i törvény 1. §-a (Eheregis- ter !). Mellőzve a részleteket, Köstler arra az érdekes eredményre jut, hogy a konkordátumjog nem a katolikus házasságára vonatkozik, hanem kizárólag a katolikus egyház papja előtt az egyházi jog szerint megkötött házasságokra, még akkor is, ha a felek nem voltak katolikusok (17. lap). Közbevetőleg, Franz Arnold bécsi magántanár szerint (Reichspost, 1937. 280. sz. 17. 1.) Köstler csak abban látja más nemzetközi szerződés és a konkordátum között a különbséget, hogy az utóbbinál mindegyik fél az eltérő nézetét fenntartja és a másikéval lehetőség szerinti tűréssel keres kiegyenlítést. Köstler itt Hinschiust hívja fel, aki szerint a konkordátum csak külsőleg szerződés, jogilag nem, tehát az állam részére a konkordátum teljesítésére jogi kötelezettség nem áll fenn ; e téves felfogás az állam szuverénitásából kiinduló, a koordinációt elvető legális elméletek körébe tartozik (Staat und Kirche, Freiburg i. B. 1883.272. köv. lap). A helyszűke nem engedte, hogy Köstler a konkordátum lényegét kitevő problémába elmerüljön, ami pedig kívánatos lett volna. Mégis, amikor kijelenti, hogy a konkordátum két, alapjában külön hatalom, az egyház és az állam közti megegyezés kölcsönös viszonyok szabályozására, akkor a szerződési elmélet talaján áll és ezen nem változtat az, hogy a tisztán államok közötti nemzetközi szerződéstől megkülönböztető momentumnak tartja a fent említett vonását és azt, hogy itt csak az egyik oldalon áll az állam — míg a többi nemzetközi szerződésnél mindkét oldalon — és, hogy ez mindig csak két hatalom közti szerződés marad, amelynél további csatlakozási szerződés ki van zárva. Az anyagi házasságjoggal, amelynek Köstler elismert specialistája, kapcsolatos másik, az eljárásjogot mélyen érintő munkája is (Was sind «öffent-
