Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
TESTALKAT, JELLEM, SZABADAKARAT 147 cél eléréséhez szükséges mozgás képzetévé változott. — Szóval a célképzet változott mozgásképzetté. Kár volt akkor pár oldallal előbb olyan élesen kiemelni a kettő közötti áthidalhatatlan űrt. Vagy talán azért olyan könnyű ez az átváltozás, hogy később azt lehessen mondani, hogy az akarat teljes szabadsággal rendelkezik azoknak a mozgásoknak megválasztásában, melyeket célja elérésére alkalmasaknak tart? Ha a megelőző gondolatmenetet nézem, nehezen tudom feltételezni ezt a szabadságot, hiszen az akarat, Bőhle szerint, a választott célképzetből lett mozgásképzettel azonos, tehát nem választó, hanem választott, a választás tárgya. Még több bizonytalanság és ellentmondás akad ott, ahol a koponya alkatából próbál következtetni egyes jellemvonásokra, eléggé megrostálva a Gall által föltételezett és követői által kiépített «érzékeket». 3. Általánosabb, de biztosabb szabályokhoz jut el a fajbiológia. Fontosabb tételei a következők: a) Vannak fajok. Az átörökléstudomány Mendel-Bateson-féle törvényei kétségtelenül bizonyítják ezt : a keresztezett fajták u. i. akár tiszta fajtával, akár egymás közt házasodnak, már a harmadik nemzedék egy részében széthasadnak, visszaütnek a szülők tiszta fajtáira.1 b) A tudományos felosztás azonban nem egyezik a germán, román, szláv fajokról beszélő hagyományos megkülönböztetéssel. Az anthropológia északi, földközi, alpesi, dinári, keletbalti és turáni fajokat ismer Európában.2 c) Kétségtelen a fajiság «lelki rezonanciája». Az északi fajt pl. kitűnően jellemzi az a hűvös távolság, ami Herczeg Ferencnél az író és regényalakjai közt fennáll ; a forma és tartalom hideg szabályosságát ambicionáló északi klasszikus zene sohasem fogja megérteni Wagnert, a szertelenségre hajló, szenvedélyes dinárit, vagy Kossuth, a tüzes dinári szónok a turáni fajú Pázmányt és Deákot, d) A manapság sokat emlegetett faji öntudatot nem a tudományos, hanem a hagyományos fajfogalom szokta megadni. Ez az öntudat egyesíti valami csodálatos szuggesztivitással a Németország északi részén lakó északi fajúakat a délnémet alpesi fajúakkal és a bajor meg osztrák dináriakkal. Holott biológiai alapon azt várhatná az ember, hogy a szászok a szintén északi svédekhez vagy angolokhoz, a bádeniek az alpesi franciákhoz (Savoya, Dauphine, Lotharingia), hollandokhoz, esetiekhez, horvátokhoz, a bajorok pedig a szintén dinári balkániakhoz húzzanak. Európa egyetlen nemzeténél sem fedi a fajiság a népi jelleget. A «fajiság és népiség inkongruenciája» jelentős tétele a fajbiológiának. II. Kretschmer, a fiziognómika és a fajbiológia nemcsak azt bizonyítják, hogy a materializmus régi jelszava elavult, hanem az újabb materialista jelszóval szemben új munkára sarkalják az igazság keresőit. Nem mintha újabb problémákat jelentenének a teológia szempontjából 1 Dr. Szabó Zoltán: Az átöröklés. Bpest, 1938. 2 A zsidók több nem-európai faj keveréke. V. ö. ár. Gáspár János: Fajismeret. II. kiad. Bpest. 10*
