Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Ivánka Endre: Hugo de Balma
HUGO DE BALMA 117 ellentétről, mely Hugo de Balma felfogásában az affektiv misztikus megismerés és minden más, értelmi úton történő megismerés között fennáll, Thomas Gallusnál még nincs szó ; sőt, amíg Hugo de Balma azt állítja, hogy Richardus de S. Victore a «Benjamin-major» című könyvében még nem az igazi misztikáról, hanem csak az azt előkészítő meditációról beszél (éppen azért, mert a «contemplatio» legmagasabb fokán is még megismerésről beszél, és így Hugo de Balma meggyőződése szerint misztikáról nem beszélhet), addig Thomas Gallus éppen Richardus a S. Victore-ra hivatkozik, megjegyezvén, hogy a kontempláció-nak általa felsorolt hat fokozatából öt a természetes megismerés síkjába tartozik,1 a hatodik pedig már a szoros értelemben vett misztikus megismerés,2 melyben az ember lelke nemcsak az érzéki megismerés és a képzeletek fölé emelkedik a tiszta gondolkodás síkjába, mint az ötödik fokozaton, hanem a fogalmi megismerés fölé is, a közvetlen szemlélet szférájába, ami már az isteni kegyelem műve.3 A «Canticum»-hoz írt kommentárjában is úgy beszél Thomas Gallus a misztikus megismerésről, mint az értelmi működés legmagasabb, az isteni kegyelem sugarai által megvilágosított fokozatáról4 magát a misztikát kimondottan az «intellectus» szférájába helyezi,5 és az «affectus» szerinte csak annyiban mondható a misztikus megismerés eszközének, amennyiben a misztikus megismerésben «affectus» és «intellectus» egybeesik.6 Ennek az egybeesésnek elletárja (Hurter, Nomenclator literarus theol. Cath. II, 261 szerint) csak egyszer, 1519-ben, jelent meg nyomtatásban és ez a kiadás részemre hozzáférhetetlen, kénytelen vagyok művét a M. Tud. Akadémia könyvtárában levó', 1463-ból származó kézirat alapján idézni. 1 az ötödikről, mely az isteni dolgok racionális megismerésében áll, azt mondja : quintus (se. gradus) assurgit in divina et aeterna spectacula, tamen intellectu apprehensibilia et humanae rationi consona. U. o. fol. 84 b. 2 Sextum (sc. gradum) philosophia mundana ignorat. 3 quod non fit nisi ex magna gratia Dei et magno animae vigore. U. o. 90 b. 4 Bene intellectus gregi ovium ... comparantur (Cant. 6, 5 értelmében) quia, dum ... intelligentiis de purgatissimo lucis alveo emanantibus... intendunt, ipsorum formam induunt (ez a «transformáció» gondolata) Pez, Thesaurus Ancedotorum II, I. 635. 6 A misztika «motus intelligentiae deiformis» (u. o. 599) a lélek «egreditur ad latitudinem intellectualis regionis» (u. o. 517), magáról a Canticum- ról azt mondja : Deiformis animae gemitus amativi veraque vox ista est in theoriis intellectualibus se exercitantis (u. o. 503) Theoria» a XII. században is annyit jelent, mint contemplatio. A szó (pl. «theorici excessus») Hugo de Balmánál is fordul elő. 6 Ita etiam dicendum est de intellectu et affectu animae Deiformis, ut non aliud sit Deificatus intellectus quam lux ardem, nec aliud affectus quam ardor lucens, hoc ipsum (tudniillik a kettőnek egybeesése) virtute supersubstantialis radii (Dionysius Areopagita kifejezése), cui unimur, faciente (u. o. 520). A gondolat régi. Lásd Rousselot, Pour l’histoire du problème de l’amour au moyen âge, Appendice II. L’identification formelle d’amour et d’intellection chez Guillaume de Saint Thierry.
