Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
MODERN INDIVIDUALIZMUS 335 majdnem közömbös, hogy ezt miért teszi : azért, mert (az egyik felfogás szerint) a teljesen spiritualizált ember minden hajlama, minden kívánsága, minden ösztöne szent és jó, mert a Szent Lélek ereje mutatkozik minden életmegnyilvánulásában, vagy azért, mert (a másik felfogás szerint) az embernek, mint olyannak joga van a teljes érvényesülésre, minden magasabb szellemi célkitűzéssel, minden transzcendens értékkel szemben, mely nem magából az emberi énből fakad. Lényegileg közönbös, mondtuk ; ezért jogosan látja a modern reneszánszkutatás az újkor individualizmusának végső gyökereit a késői középkor spiritualista szektáinak mentalitásában, akármennyire különbözik is ez utóbbi gondolkodásmódjában, állásfoglalásának indokolásában és elméleti megalapozásában a modern individualizmustól. De történelmileg mégis nagy különbséget jelent az, hogy az individualizmus milyen formában lép fel : mint az emberi személyiség, az emberi egyéni szabadság természeti jogainak védelmezője, vagy mint az escha- tológikus reményeket teljesítő, apokalyptikus világmegújhodást megvalósító, új «spirituális egyház» kiválasztottjainak privilégiuma. És ezzel kapcsolatosan az a történelmi probléma merül fel : Abban a fejlődésben, mely a középkori «eschatológikus» individualizmustól a modern naturalista individualizmushoz vezetett, milyen helyet foglal el, milyen fázist jelent a történelmi XVI. századbeli protestantizmus? Mert hogy egyrészről a protestantizmust jogosan tekinthetjük a modern indivualizmus előfutárának, abban egyetértenek úgy azok, akik benne a kereszténység eredeti formájának, igazi értelmének helyre- állítását látják, mint azok, akik az individualizmusban egy olyan bomlási folyamatot látnak, mely a kereszténységben megvalósított szellemi egységet atomizálta. És hogy másrészről a történelmi protestantizmus nem volt még a modern individualizmus, az egyéni szabadság, a független gondolkodás tudatos képviselője, azt a modern kutatások — éppen protestáns részről is — meggyőzően igazolták. A döntő fordulat itt csak a XVIII. század folyamán, a pietizmus hatása alatt történt. A történelmi protestantizmus új vallási rend, mely nem a tanító egyház tekintélyén akar felépülni, hanem a hívek közvetlen, benső megvilágo- sultságán, de amellett mégis egyértelműleg meghatározott vallási tartalommal rendelkezik és azokat, akik ebben a megvilágosodásban nem részesültek, épúgy zárja ki a maga tagjai, a kiválasztottak sorából, mint a régi egyház azokat, akik nem voltak hajlandók tanítói tekintélyét elismerni. A modern individualizmus azért bízza a vallási problémákat az egyén szabad belátására és elhatározására, mert az egyén, mint olyan, minden szellemi értéknek végső forrása — a protestantizmus ezt pedig azért teszi, mert meg van győződve arról, hogy a Szent Lélek megvilágosító ereje, mely az új egyházban működik, az egyéneket külső tekintély nélkül is, tisztán belső erejével egy és ugyanazon útra fogja terelni, egy és ugyanahhoz a meggyőződéshez és hithez fogja vezetni —
