Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. II.
284 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN ragaszkodását, mert lelkiismeretbeli kötelességének tartja, hogy mások előtt is feltárja a sok vád igazságtalanságát, amivel az orthodoxok Róma püspökét illették. — G. munkája kiválóan alkalmas, hogy Solovjeff ismertetésén át bepillantást nyerjünk abba a vergődésbe, ami az orthodox Egyházban egyre nagyobb hullámokat indít és a filokatolikus uniós mozgalmat táplálja. Szabó Vendel. Sac. Proj. Francesco Carpino: Il «Reditus Peccatorum» nelle collezioni canoniche e nei teologi fino ad Ugo da S. Vittore. Istituto Grafico Tiberino. Editore. Roma MCMXXXVIII. A megbocsátott bűn visszatérésének, feléledésének lehetősége ma már kevésbbé érdekli a hittudósokat, azonban a szkolasztika virágkorában a legvitatottabb kérdések közé tartozott mindaddig, míg a vélemények és ellen- vélemények kereszttüzében a kérdés elemeit alkotó fogalmak világos és biztos meghatározást nem nyertek s Aquinói Szent Tamás e téren is végleges megoldást nem adott. A Szerző, mellőzve a szkolasztikusok állásfoglalását, a XI. század kánongyüjteményeire és a következő század főbb hittudósaira irányítja érdeklődésünket, akik a kérdést a teológiai gondolkodás homlokterébe állították. A kánonisták, kik az egyházkormányzás és bíráskodás szövevényes ügyeiben biztos eligazítást törekedtek adni gyűjteményeikkel, a kérdés puszta megemlítésére szorítkoznak anélkül, hogy bármily irányban véleményt mondanának vagy vitába bocsátkoznának. A XII. századi hittudósok között Abelard és Hugo a Sancto Victore érdemelnek különös figyelmet, mert közvetlenül ők állították be a kérdést abba a mederbe, amelyben a szkolasztikusok találták. Abelard éles elmével különbséget tesz a bűn és büntetés között s csak ez utóbbira nézve ismeri el a feléledés lehetőségét. Hugo az érdem feléledésének párhuzamából következtetve azt állítja, hogy Isten csak külsőleg és feltételesen bocsátja meg a bűnt s mihelyt a bűnös nem tartja be a bűnbocsánat feltételeit, nyomban visszatér a bűn és a büntetés. Azonban Hugo gondolatmenetét sem a Szentírás, sem a hagyomány nem igazolja. Ezért a későbbi hittudósok hamarosan elvetették és Abelard nyomán haladtak a kérdés végleges megoldása feé. Galla Ferenc. Georg Wunderte: Um die Seele der heiligen Ikonen. Das östl. Christentum. Heft 3. 1937. (Becker-Verlag) Würzburg. 481„— A bizánci-orosz ikon-festés lelkét tárja fel Wunderle valláslélektani és dogmatörténeti alapon. Rendkívül érdekes tanulmánya meghúzza a határvonalat a pogány képimádás és a keresztény képtisztelet közt ; egyúttal kimutatja a keleti szentképfestés és a nyugati képtisztelet közti különbséget. Az ikon-nak műtörténeti őse az egyiptomi múmiaarckép ; technikai vonásai ezzel egyeznek ; a lelke más. A múmiakép a másvilágba néz, a szentkép a másvilágból néz ránk. A szentkép-festésnek megvannak az ősi törvényei ; rendesen szerzetesek festik, sok képről (acheiropoietai) azt hiszik, az égből eredt. Az ikonok helye az ikonosztáz ; a liturgia által jelképezett «égi» világ. A képrombolás elleni harcokban a keleti teológia a képtisztelet alapjául a megtestesülés dogmáját állította oda. Krisztus az Atyának
