Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Brandenstein Béla br.: Az okság elvéről
148 BR. BRANDENSTEIN BÉLA sőt élőlények feltevése a transitiv okság eszméjére épít. A görög filozófia történetében a hylozoismus élő ősanyaga a világfolyamatok immanens oka, de az ősanyag átalakulásaiban transitiv okságeszmék is szerepet játszanak. Először és határozottan transzcendens ok a praesokratikus bölcseletben az Anaxagoras-féle voOç ; kizárólag transitiv, mechanikai jellegű okság érvényesül az atomisták tanításában. Platon szinte kizárólag transzcendens okokat ismer : az ideák és legfőképen a jó ideája, a démiurgosz, a testbe, mint valami börtönbe zárt emberi lélek, mindezek lényegileg transzcendens okok ; immanens ok természetét csupán a platoni tan egyik leghomályosabb tényezője, a világiélek mutatja. Aristoteles bölcseletében az Istenség, a csillagszellemek és az emberi lélek halhatatlan cselekvő észereje teljesen transzcendens okok ; viszont az élőlényekben működő lélekformák, a cselekvő észt leszámítva az emberi lélek is, lényegileg immanens okok. Az újplatonizmus panenteista rendszereiben felmerülő okok kétségtelenül bizonyos fokig immanensek, azaz hatásaikkal lényegi közösségben vannak ; a legfőbb mindenség- elveknek erősen a közönséges tapasztalati világ fölé terjedő ranglétrája azonban e tényezőket jelentős mértékben a transzcendens okok jellege felé közelíti. A transitiv okság eszméje a keresztény, a platoni és az aristotelesi világfelfogás kereteiben gondolkodó középkori bölcseletén át mindvégig szunnyadt és csak a renaissance természetbölcseletében ébredt új életre : ekkor azonban óriási diadalokat aratott és az újkor erősen természettudományosán orientált világnézetében uralkodóvá lett. A tudósvilág, főleg a természettudomány, nagy többségében ezt tette magáévá és a «művelt nagyközönség» követte ; sőt még a legnagyobb újkori filozófusok okságfelfogásában is rendkívüli szerepet játszott ez a mechanikai jellegű transitiv okság. Descartes bölcseletében Isten és a lélek transzcendens okok világi hatásaikkal szemben és a lélek legfeljebb saját tudatvilága jelenségeinek immanens oka ; de már a világ fizikai jelenségeit egyetemesen átfogó transitiv, mechanikai okság fűzi szerinte össze. Hobbes tulajdonképen csak transitiv fizikai okságot ismer; az occasionalisták és Leibniz okságfelfogása Istenre vonatkozólag szigorúan transzcendens ; Leibniz monasai különben a testi megnyilvánulások immanens okai, de a transitiv fizikai okság is megvan Leibniz természetfelfogásában. Spinoza okságfelfogása immanens, az egyes isteni attribútumokon belül azonban a transitiv okság is érvényesül. Kant okságkategóriája igazolhatólag a transitiv okság természetét mutatja, de a valóság igazi, spekulative megismerhetetlen okai a kanti világkép szerint transzcendens szellemi okok. A német idealisták világ-okelvei általában immanensek. Milyen azonban a kereszténység okságfelfogása ? Az Ószövetség tulajdonképen csak transzcendens okságot ismer, és ebben a tekintetben az evangéliumok sem jelentenek változást : Isten lényegileg teljesen
