Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Schütz Antal: Az Eucharisztia helye a hitrendszerben
100 SCHÜTZ ANTAL zésben csak maga Isten lehet. S ez a táplálkozás metafizikai alaptörvénye : Minél közvetlenebbül jut kifejezésre az eledelben minden élet és erő kútfeje, Isten, annál közvetlenebb erővel, egészséggel és termékenységgel árad belőle az élet. A régiek joggal a vért tekintették az élet közvetlen hordozójának ; ezért a vér, végelemzésben a gyermekét szíve alatt hordozó és tápláló anyának vére és aztán ennek folytatása, az anyatej, s végül az éltető természeti erők kivonata, a kenyér a szervezeti életnek alaptápláléka. A szellemnek igazi tápláléka azonban közvetlen Isten, az ő igazsága és kegyelme. A szellem csak az értékekből, az igaznak, jónak, szépnek és szentnek világából tud élni, és ennek az értékvilágnak foglalata és forrása közvetlenül Isten. Ezért, aki meri önmagát odaállítani egyetlen eledelnek a szellemi ember számára, sőt örök életre szóló eledelnek, már ezzel az egy gesztusával megföljebbezhetetlen tanúságot tett, hogy Istennek tudja magát. Az Eucharisztia-ígérő Krisztus tehát, mikor önmagát adja eledelül, sőt kiemelkedő értelemben eledelül, megpecsételi a teremtés nagy törvényét : Ami él, csak úgy él meg, ha Istenből él. Az Eucharisztiában így újra nekizsendül az Élet-fája, melyet a teremtő Isten odaplántált a paradicsomba, és mely a bűnbeeséskor elapadt. S minden, ami lelket- szellemet éltet, igazság és ígéret, hit és remény, lendület és erő, kegyelem és karizma, ezen az Élet-fáján fakad. így lett Jézus Krisztus szent embersége az ős-szentség ; s ennek szimbólumba szökkent állandósítója, az Eucharisztia, lett a kútfő, melyből árad az élet hét forrásban, amint a van Eyck testvérek genti nagy polyptychonja oly beszédesen ábrázolja, és amint Szent Tamás az ő zseniális lapidárisságával megállapítja : Eucharistia omnium sacramentorum finis (Summa theol. III. 73, 3 c.). 2. A második eucharisztiai állomás színhelye az utolsóvacsora terme. Ablakán bevetődik a Golgota sziluetje, hangulatába beleszövődik a keresztáldozat titka. Csak el kell merülni az ó- és újszövetségnek ezen a találkozóján, a «phase vetus novum pascha terminat» motívumain ; lehetetlen lesz akkor az Eucharisztia-alapító dráma minden szakaszán ki nem hallani a komor refrént : «Valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isszátok ezt a kelyhet, az Úr halálát hirdetitek» (1 Cor 11, 26). Itt az Eucharisztia felfödi második arculatát : Az Eucharisztia ünneplése Krisztus keresztáldozatának folytonosítása. Az 0. Casel-féle misztériumgondolat megsejtet valamit abból a hatalmas dinamikából, mely feszül és örvénylik a hallgatag ostyában : Ha a teremtmények életfönnmaradása étkezés, Istentől való táplálkozás, akkor az élet értelme és föladata istentisztelés, és ennek centruma az áldozat, a fönntartás nélküli teljes odaadás Isten iránt ; s az egyetlen áldozat, mely teljesen «szent és tetszhető az égnek», a szeplőtelen szent embernek, a homo caelestisnek, Jézus Krisztusnak áldozata. Az Eucharisztia éppen az átlényegülés útján módot ád, hogy az egész ember Krisztusba váljon és így szent áldozatként szálljon égnek
