Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kontor Lajos: Az egyházi javadalombetöltés szabályozása a háború utáni konkordátumokban
forrongó problémák színes, érdekes, magas erkölcsi nézőpontból nyújtott tárgyalásaival. Gerely és Stadler könyvei is meghódították német fordításban (Schö- ning-kiadás, Paderborn) a külföldi olvasókat és épúgy, mint Csaba könyvei, megérdemlik leányneveléssel foglalkozó hittanárok és apácák részéről a legmelegebb felkarolást és terjesztés. Nem volna szabad leányokat úgy kiengedni a középiskolákból, hogy el ne olvasták légyen Csaba, Gerely és Stadler könyveit. Tóth Tihamér. Új haláltártcirodalom. Egyre nagyobb méreteket ölt napjainkban az a mozgalom, amely az embereket elszakítja létük természetfölötti forrásától és éltetőjétől, az Egyháztól, s földi életük egészséges gyökerétől, a néptől és annak eleven, gyermeki hitétől. De bármennyire hódít is a laicizálódás, lesz a «felvilágosultak» és a racionalisták számára megunt és elhanyagolható dolog a vallás és annak minden belső és külső kifejeződése, hiába mellőzik sokan a keresztséget, teszik «polgári»-vá a házasságot : az emberi élet utolsó aktusa, a halál, megrendítő, titokzatos és fönséges élmény marad mindig, amely előtt térdre hull, bizonytalanná lesz a leggőgösebb, leganyagiasabb ember is ! A csontkezű Halálnak, Isten hűséges szolgájának, evangéliumát nem utasítja el senki sem magától. Ennek kell tulajdonítanunk a halálmotívum nagy kedveltségét a háború utáni irodalomban és művészetben, és a megrendítő hatású Akárki (Everyman-, Jedermann)-játékok példátlan elterjedését Európa-szerte. A haláltánc, az a képes vagy drámai ábrázolásmód, amely a tánc jelképe alatt metafizikai és történeti értelmezéssel a halál hatalmát jeleníti meg az emberek felett a legkülönbözőbb változatokban immár a 14. század óta, az elmúlt néhány évtizedben új virágkorát érte meg. Felújultak modern átfogalmazásban a középkori haláltánc-drámák, és a megszemélyesített Halál sípos, hegedős és sok másféle alakban ismét bevonult az irodalomba és a művészetbe. A halálélménynek a világháború által előidézett széleskörű felhasználását a vele foglalkozó tudományos irodalom jelentős meggyarapodása is követte. Ez az új haláltáncirodalom, ellentétben a régebbivel, amely nagyobbrészt csak szűkebbkörű, egy motívumra, képre, szövegre, egy országra vagy országrészre korlátozott munkákból tevődik össze, már nemzetközi viszonylatban is jelentős megoldásokat hozott. A haláltánc keletkezés- és fejlődés- történetének modern megvilágításában Stammler Wolfgangot illeti a legtöbb érdem, aki négy külön munkában is foglalkozik a kérdéssel (Die Totentänze des Mittelalters, 1922. Die Totentänze: Bibliothek der Kunstgeschichte, Bd. 47, 1922. Deutsche Totentänze, 1925. Totentänze : Reallexikon der deutschen Literaturgeschichte, Bd. III, 1929). Stammler két, lényegileg különböző, motívumot vesz fel : a halottak táncát (Totentanz), mellyel először Bretagne- ban találkozunk. Eredete a halottak körtáncáról szóló középkori néphitre megy vissza. Festészeti kialakulására a latin látomásirodalom, továbbá a három élő és a három halott legendája hatott. Az utóbbi keleti eredetű és 82 KARSAI (KURZWEIL) GÉZA
