Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?

KERESZTSÉG ÉS ÉPSÉG

5

4. az eredeti épség megadása csak fiziológiai és kozmológiai csodák sorozatosságával volna biztosítható ; állandósulna és rendszerré válna a csoda, még pedig szentségi utón ;

5. a hívők csak úgy lesznek hasonlók Krisztushoz, a főhöz, ha követik őt a szenvedés, tűrés és halál keresztútján.

Tüzetesebb vizsgálat azonban azt mutatja, hogy ezek a szempontok egyenként nem döntő és nem végleges megokolások, és mivel nem egy szinten mozognak, nem is összegeződnek úgy, hogy együttességük megadná azt a teljes és végleges megokolást, mely az egyesekben nincs meg.

ad 1. Hogy a bűnnek a megbocsátás után is nyoma maradjon, hogy állandó és megrázó mementót harsogjon az oly könnyen felejtő és oly könnyelműen visszakanyarodó emberbe, nemcsak megokolt dolog, hanem szabad azt mondani, erkölcsi szükség az ember számára — a személyes bűnök esetében. De itt az eredeti bűnről van szó ; olyasmiről, amiről az egyes nem tehet. Ezt lehet megemlegetni mint szomorú sorsot, amint a földönfutóvá lett utódok megemlegetik a könnyelmű őst, aki eltékozolta a családi örökséget. De kell-e állandóan a tulajdon bőrükön érezni és jeleníteni annak az ősnek könnyelműségét, sőt esetleges gonoszságát? Nem mondom, a lelkibb ember ebből is merit lelki hasznot ; pl. újból és újból megforgatja elméjében : az ős helyében alighanem én is ilyen könnyelmű lettem volna ; össze kell szednem minden felelősségemet és igyekezetemet, hogy annak az ősi könnyelműségnek végzete bennem és utódaimban ne folytatódjék. De hogy ez mennyire nem lehet döntő szempont, nyilván mutatja egy dogmatikai igazság : az Egyház az egyéni lelki élet és aszkézis tekintetében az eredeti bűnt következetesen máskép kezeli, mint a személyes bűnöket : soha senkit föl nem szólít a megbánásra, soha érte személyes elégtételt nem kíván. Tehát arra sem szólít föl, hogy személyesen sírva emlegessük.

ad 2. Sokkal nyomosabb az a gondolat, hogy az eredeti bűn maradéka, nevezetesen a rendetlen kívánság, a testi-szellemi gyarlóság és a szenvedés a beválás és érdemszerzés számára igen alkalmas gyakorlótér. Elmélyedő emberek Jóbtól Szent Pálig, sőt a kinyilatkoztatás területén kívül Buddhától és Zaratusztrától Platónig, Epiktetosig és Hilty-ig termékeny és vigasztaló igazságokat tudnak nekünk erről mondani. Azonban mindez csak azt mutatja, hogy ami az embert emberré teszi, a szellemi lelke, nem tanácstalan semmiféle helyzetben ; föl tudja magát találni ebben a bajjal és pusztulással teli világban is ; sőt a kegyelem meg tudja tenni, ami a Szennár síkjára gyűlt bábeli toronyépítőknek nem sikerült : tud bajból, betegségből, gyarlóságból, széthúzásból, kudarcból tornyot építeni, mely égig ér, sőt égbe ér — virtus in infirmitate perficitur. Ebből mindenesetre következik, hogy a beválás, hűnek- bizonyulás, érdemszerzés nagy értékei számára alkalmas gyakorlótér ez az üdvrend, melyben özönnel van diszharmónia, gyarlóság, baj, szenve-