Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Kárpáthy-Kravjánszky Mór, vitéz: A magyar király és királyné esztergomi kanonoksága

A MAGYAR KIRÁLY ÉS KIRÁLYNÉ ESZTERGOMI KANONOKSÁGA 59

az appellatio regis után kellett következnie, hogy a király kivetkőzzék világi mivoltából és felvegye a novus homo ruháit, amit a császárkoronázásnál úgy fejeznek ki, mint láttuk, hogy a pápa «clericum fecit eum». Nálunk tehát az esztergomi érsek szertartásszerűen feladta a clericatust és az összes egyházi ruhákat a királyra, akárcsak a püspökszentelésnél és csak azután következhetett a krizmával való felkenés. Még Albert királyunk koronázásakor is találkozunk e ruhákkal, de már ezek az egyházi ruhák «királyi» jelleget kaptak : «Tunc rex vei in sacristia, vel sub papilione ad hoc parato induitur regalibus vestimentis. Induit etiam super vestes convenientes lineam et amplam camisiam ad similitudinem albae, amphibalim novam, mundam et candidam. Et est amphibalis filosa vestis (tunicella vagy dalmatica), ac desuper induit marinam purpuram auro et gemmis decoratam».1 Mindezekből a pozsonyi koronázásoknál csak a «szent István palástja» maradt meg, amely nem egyéb, mint első szent királyunk és Gizella királynénk által a székesfehérvári egyháznak adományozott casula, miseruha.1 2 Míg nálunk királyaink kivetkőznek az egyházi ruhából, a lengyel koronázás ezt a ruházatot végesvégig megtartotta.3

Nem lenne teljes az egyházi rendbe való bevezetés a püspöki mitra nélkül. így egyesült a császári és a püspöki korona a keleti egyház uralkodója fején, akárcsak a nyugati püspöki mitra és a korona a nyugati császároknál és királyoknál. Szent Istvánnál és utódainál is így kellett ennek lennie, habár erre pozitív bizonyítékunk nincsen. De éppen a II. Szilveszter-féle korona a legalkalmasabb arra, hogy egy alacsony románstílű, csekély harántvágású mitrát díszítsen, aminek mai maradványa a jelentőségnélküli egyszerű bélés.

Hogy a király nemcsak a koronázás szertartása alkalmával hordja egyházi díszruháját, de akárcsak a pap vagy püspök, magára ölti, valahányszor az a szent cselekményekhez szükséges, ezt megerősíti a lengyel Chronica Mixta, amely megörökítette azt a jelenetet, amikor Szent István és II. Miesko (1025—1034) 1027-ben ünnepélyesen békét kötnek4 az esztergomi Szent Adalbert-székesegyházban : «Summo vero pontifice ad officium missae induto, cum ministris sacri altaris aliisque pontificalibus cappis et infulis ornatis, ut stellis in coelo nitentibus fulgebant, regeque Stephano ornato sacro vestito et diademate regio coronato, ut sole inter stellas praefulgenti, post sacram processionem gradienti, super omnem populum ab humero et sursum eminenti».5 Mi más ez a jelenet,

1 Marténe id. mű 235.

2 Bél, Notitia Hungáriáé, Bécs 1735., I. 346—347., 351.

3 Baranyai, A lengyel koronázás, Karcag, 1927. 28.

4 Lewicki, Zarys Historyi Polski 39.

6 Knauz téved, midó'n ezt az eseményt 1000 végére teszi, ezért békélteti I. Boleszlóval, aki 992—1025 között uralkodott, a szent királyt. Téves, hogy Szent László alakját sejti. Mon. Eccl. Srig. I. 39.