Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
2 SCHÜTZ ANTAL test szubstanciás egységével velejár, hogy a test és a testi élet a maga igényeivel, hajlamaival, törvényszerűségeivel, a külső hatásokra nyíló és a biológiai életkörbe tapadt egyoldalúságával tusakodik a lélek szellem-erkölcsi szempontjai, célkitűzési és törtetései ellen, sőt azt iparkodik lerántani a maga színvonalára és belesodorni a maga sorsába. Vagyis az embereszmének közvetlen következménye és nem kívülről jövő katasztrófa eredménye a rendetlen kívánság, a lefelé húzó, értelem- és akaratgyöngítő alsó ember tusakodása a felső ellen (a szentpáli «homo animalis»), nemkülönben a szenvedésre és halálra- termettség és valamennyinek folyományaként a külső természet ellenséges magatartása. Ha tehát az ősállapotban az ember mentes volt ezektől a széthúzó ellentétességektől, az épúgy nem járt ki a természetnek, épúgy nem volt az embereszme követelménye, mint a kegyelem, hanem külön isteni kegy adománya. Nem haladja meg mindenestül a teremtmény igényét és rátermettségét, mint a kegyelem ; hiszen elgondolható olyan teremtmény, melynek már mivoltához hozzátartozik a lélek és test teljes harmóniája, amelynek számára tehát természetes az «épség» állapota. Ezért mondják a 13. század óta a teológusok, hogy a paradicsomi épség kiváltságai nem egyszerűen természetfölöttiek, hanem természetkívüliek. S épen ezért, jóllehet (kivált Szent Tamás nagyszerű fölfogásában) szervesen összefüggnek a kegyelemmel, tőle mégis elválaszthatók. Csak ez a kettős különböztetés, mely kettős elkülönítés lehetőségét alapozza meg (természet és eredeti paradicsomi állapot egyfelől, az eredeti állapotban kegyelem és épség másfelől) tette egyáltalán lehetségessé, hogy végre a 13. századi nagy hittudósok Halesi Sándor óta szabatosan megállapítsák a keresztség hatásait : Jézus Krisztus vált- sága visszaszerezte és a keresztség közvetíti az eredeti igazlelkűséget ; eltörli azt a bűn- és büntetésadósságot (reatus culpae et paenae), melyet az eredeti bűn hozott az emberiségre, visszaszerezte a fogadott-fiú- ságot és annak valósító elvét, a kegyelmet. De nem szerzi vissza az eredeti épséget, hanem meghagyja itt az embert abban az állapotban, melybe a bűn következtében került ugyan (hisz épségben volt alkotva és a bűn következtében esett ki belőle), de amely magában tekintve az emberi természetnek, az embereszmének velejárója ; tehát fönnállása nem ellenkezik a Teremtő bölcseségével. S ezen a ponton jelentkezik a mi problémánk. Miért hagyja a megváltás és közvetítője, a keresztség ebben a tekintetben az embert a merő természet állapotában?1 Mivel a megváltás hatásainak az egyes emberre 1 Tartalmilag, vagyis a rendetlen kívánság, értelmi és akarati gyönge- ség, szenvedékenység és halandóság dolgában az ember ma olyan állapotban van, mint volna, ha «nem paradicsomba» teremtődött volna. Formailag persze ez a helyzet nem minősíthető egyszerűen a merő természet, a status naturae purae állapotának. Hiszen «tényleg» a paradicsomi állapotból való kiesés;
