Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája
46 IBRÁNYI FERENC A foenus elnevezés alapja egy analogia. Mivel a nemzett hasonló a nemzőhöz, továbbá a pénzből nyert kamat hasonló ahhoz a pénzhez, amelyből a kamatnyereség származik, azért nevezték el a kamatot foenusnak, amelynek töve (fe-o ; ebből femina, fetus, fenus, fecundus) nemzést, szülést jelent, mintha a pénz is természettől fogva termékeny volna. Távol áll Aristotelestől és Szent Tamástól, hogy a kamattilalmat a pénz természetes terméketlenségének gondolatára építse fel. A kamat tiltott vagy megengedett volta Szent Tamás szerint azon fordul, vájjon a pénz, amint itt és most történetileg adva van, elhasználásra való tárgy-e (res fungibilis et primo usu consumptibilis), vagy sem. Szent Tamás Aristotelest követve a pénzt elsősorban csereeszköznek, tehát erkölcsi értelemben elhasználásra való tárgynak ismerte fel. Nem kétséges, hogy a pénzt a csere lebonyolítására alkotta meg az ember és a pénz a már nem egészen primitív forgalmi gazdaságban kizárólagosan a fogyasztási javak kicserélésének eszköze. A 13. század gazdaság- történetileg prekapitalisztikus kor, amelyben túlsúlyban vannak a még primitív forgalmi gazdaság elemei. Helyesen ismerte meg tehát Szent Tamás kora gazdasági viszonyait, amikor a pénz csereeszköz jellegét kidomborította és éppen ezért a kamattal szemben inkább elutasító álláspontot foglalt el. A pénzért tehát magában a kölcsönadás (mutuum) természetében rejlő indokok alapján kamatot venni természetjogilag igazságtalan, tehát bűn. A kamatvétel, azaz uzsora tehát «nec ideo est peccatum quia est prohibitum ; sed potius ideo est prohibitum, quia est secundum se peccatum ; est enim contra iustitiam naturalem».1 Ha valaki pénzt kölcsönöz másnak, nem azért, hogy mint csereeszközt használja, tehát hogy vegyen magának rajta valamit, hanem pl. hogy zálogként, vagy Szent Tamás szavai szerint «ad usum ostentationis» használja, a kamattilalom természetesen megszűnik, mert a kétoldali szerződés megszűnt kölcsönadás, mutuum lenni.1 2 Fennforoghat azonban a kölcsönadás (mutuum) esetében is, hogy a kölcsönadás természetén kívülfekvő körülmény a kamatvételt mégis indokolttá teszi. Szent Tamás egyetlen ilyen külső jogalapot ismer el, éspedig az elszenvedett kárt (damnum emergens). Előre láthatja valaki, hogy a kölcsönadásból kifolyólag kárt szenvedhet. Pl. szüksége lehet a visszatérítés előtt neki is a kölcsönadott jószágra és azt esetleg drágábban kell megvennie, vagy dekonjunkturális áron kell eladnia valamit, hogy pénzhez jusson. Joga van a kölcsönadónak ahhoz, hogy a közben esetleg elszenvedendő kár megtérítését kikösse magának. Ha a kölcsönadót valóban kár is éri, jogosan megilleti őt a kamat a damnum emergens címén. Ha a kártérítést nem kötötte ki magának a kölcsönadáskor, 1 De malo, q. 13, a. 4, c. 2 IFID5, q. 78, a. 1, ad 6; De malo, q. 13, a. 4, ad 15.
