Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
346 KARSAI GÉZA régóta hangsúlyozzák, de nálunk egyelőre még kevés eredménnyel.1 Pedig égetően szükséges volna ez a közreműködés, mert a keresztény nevelők is felelősek lesznek azért, ha bizonyos elhibázott külföldi néprajzi törekvések következményeként a kereszténység népformáló hatását majd nálunk is megtagadják vagy erősen lebecsülik. Turanistáink és más szélsőséges irányzataink körében megvan erre a hajlandóság. A Magyar Szemle, a Vigília és több katolikus napilap vonatkozó cikkei és hírei, sötét, de fájdalmasan igaz színekkel ecsetelik ezt a veszélyt. A negatív szemponton, a romboló erők ellensúlyozásán kívül pozitív érvek is sürgetik a néprajznak a vallásos nevelésbe való bevitelét. A keresztény nevelők feladata elsősorban, hogy az állandóan gyarapodó új népszokások közül csak a régi nagy hagyományoknak megfelelőket istápolják, az eltorzított régi szokásokat pedig megtisztítsák és helyes tartalommal megtöltsék. A városokban, de részben a falvakban is, a vallásos népszokások kiveszésével vagy megfogyatkozásával együtt az eleven istenhit is veszendőbe ment. Az elmúlt két évszázad felvilágosodása és anyagelvűsége hihetetlen károkat okozott nálunk ezen a téren, hogy a törökdúlás és a hitújítás gyökeres rombolásairól ne is beszéljünk. A néprajzi gondolattól áthatott keresztény nevelők feladata, hogy a tapintatosan felújított vagy újonnan bevezetett vallásos szokások és a bevált ősi szemléltető eszközök révén ismét közelebb hozzák a vallást a néphez. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a népszokások még a liturgiát is jóval felülmúló szemléletességgel és foghatósággal közvetítik a vallás elvont dolgait a népnek. Sőt ezenfelül mindjárt tettre is váltják őket, úgyhogy tetté vált vallásnak is nevezhetők. A keresztelő, a lakodalom, a temetés, az első szántás, az egyházi épületek, szerek és ünnepek stb. körül fonódó vallásos szokások a keresztény hit- és erkölcstartalom megbízható őrzői a nép körében. A néptől és jámbor szokásaitól elszakadt, vagy azokat megvető társadalmi osztályokban a hit is meggyöngül s hosszú századokra visszanyúló gyökere elvész. Különleges intézkedésekkel, számtalan egyesülettel, folyóirattal, beszéddel és állandó serkentéssel kell pótolni azt, amit a vallásos gondolattól gyökeréig áthatott népi közösség finomművű gépezete aránylag könnyedén elvégzett azelőtt. A népszokások közösségalkotó és -fejlesztő erejét a keresztény nevelőnek nagy mértékben fel kell használnia. Mindez természetesen nem megy egyszerre. Nálunk előbb még 1 A német törekvésekre lásd M. Buchberger: Kirche und kirchliche Volkskunde : Volk und Volkstum I (1936), 32—35. 1. — A. Stornier: Die Volkstumskunde und ihre religionspädagogische Bedeutung in der Gegenwart : ugyanott, 249—263. 1. (a vonatkozó irodalmat is hozza nagy bőséggel !) A magyar törekvésekről lásd újabban Bálint Sándor: Néprajz és nevelés. Szeged, 1934. — Karsai Géza : A tanító és a néprajz : Népnevelés V (1934), 149—153. 1. — Bálint Sándor: A néprajz és a tanítóképzés : A szegedi kir. kát. tanítóképzőintézet értesítője az 1935—36. tanévről, 17—23. 1.
