Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
A HÚSZ ÉVES CODEX JURIS CANONICI 267 tárgyalására, hanem az egész joganyagnak rövid, világos, mindamellett tudományos ismertetésére van szükségük. A szemináriumi jogtanítás institúció jellegű legyen és nem a textus számára előírt módszerű. Azok is, kik a jog alkalmazásával foglalkoznak, állandóan tanulják és fontolgassák a jogot, de más szempontból. T. i. a törvényeket az emberi cselekményekhez való viszonyukban keli nézniök és szünet nélkül azokra alkalmazniok, hogy így adott esetben megfelelő intézkedést, döntést, ítéletet tudjanak hozni. További orvosszer az egyházjog siralmas helyzetének javítására az volna, hogy egy-egy személyre ne ruházzanak annyi tisztséget, hogy egyiknek se tudjon becsülettel megfelelni és hogy mind a jogtanárnak, mind pedig a jogalkalmazásban működő tisztviselőknek rendelkezésre álljanak mindazok a segédeszközök, amelyek a kánonjog műveléséhez szükségesek. így Toso az említett cikkben. Panaszai bizonyára az általa ismert, legfőképpen olasz szemináriumokra állanak. Vonatkoznak-e a magyarországi viszonyokra is? Ami mindenekelőtt az egyházjognak tanítását illeti, a magyar szemináriumokban, általában kielégítőnek lehet mondani. Nálunk sohasem volt az egyházjognak hamupipőke szerepe a többi teológiai disciplina mellett. Talán mert jogász-nép vagyunk, meg a múlt századbeli, 1850-es években kelt Thun- féle rendeletek hatása alatt az egyházjognak ugyanannyi óra jutott a teológiai tantervben, mint más fődisciplinának. Hosszú-hosszú éveken keresztül 9—9 heti órában adták elő a biblikum, dogmatika, morális, pasztorális és egyháztörténet mellett az egyházjogot is. Nem hogy kevés volt a jogi órák száma, hanem inkább soknak lehetett mondani a dogmatikához és morálishoz viszonyítva, illetőleg ez utóbbiak óraszáma volt kevés. Az öt év bevezetésével a hagyományos óraszám megváltozott ugyan, de azért az egyházjognak elegendő, sőt néhol még a régi 9-nél is több órát juttattak. Tehát nem kezelték nálunk és nem kezelik ma sem mostohán a kánonjogot. Szánnak rá annyi időt, amennyi a lelkipásztorkodás jövendő munkásainak szükséges jogi ismeretek elsajátításához bőségesen elegendő. A Toso szerint egyházjogi doktorokkal betöltendő hivatalok tekintetében sem állunk olyan rosszul. Még az esetben is, ha nem doktorok kerülnek e hivatalokba, visznek magukkal szemináriumainkból, mint előbb mondtuk, annyi egyházjogi tudományt, amelyre mint alapra tovább építhetnek s kifogástalanul megfelelhetnek tisztségüknek. Legtöbbször azonban egyházjogtanításra is, a jog alkalmazásával foglalkozó hivatalok viselőivé is teológiai doktorokat neveznek ki. Minden egyházmegye gondoskodik arról, hogy megfelelő számban álljanak rendelkezésére egyetemet végzett papok, kiket a szóban forgó hivatalokra alkalmazhat. Az egyetemeken fordul meg, hogy elég jogi ismeretekkel bíró hallgatóiknak adnak-e doktori fokozatot. Azonban Toso nem teológiai, hanem egyházjogi doktorátust kíván az előbb említett hivatalokhoz. E tekintetben mi sem felelünk meg kívánalmainak. Mert nincs egyházmegye nálunk, mely az összes szóban forgó tisztségekre olyanokat tudna alkalmazni, kik a teológia elvégzése után a három évig tartó egyházjogi fakultást is abszolvál-
