Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
HITTUDOMÁNY ÉS NÉPRAJZ 247 És — a Gondviselés iróniájaként — az egyre jobban laicizált nép, az annyi helyen üldözött vallás — mint két egymáshoz tartozó elemi hatalom — életben is, tudományban is egyre szorosabban összefonódik. A nép lelkiéletének nagy felvirágzása és a vele kapcsolatos irodalom eléggé ismerős mindenki előtt. Kevésbbé ismeretes azonban nálunk az a tény, hogy hosszú előkészületek, tetemes anyaggyűjtés után az egyetemes néprajz köréből néhány évtized óta egy új tudományág nőtt ki, amelyet vallásos néprajznak nevezünk. Célja : a vallásos néplélek megnyilatkozásainak felderítése a tárgyi és a szellemi néprajz minden ágában. Egyelőre talán még csak része, bár a leglényegesebb része az egyetemes néprajznak, de minden jel arra mutat, hogy tárgykörének hatalmas és állandó növekedése, módszerének egyre pontosabb kialakulása folytán hamarosan önálló tudománnyá válik. Bár lényegében már jóval korábban művelték, mégis csak századunk elején (1901) kapja ma is használatos nevét («religiöse Volkskunde» : Drews Pál német protestáns teológus egyik cikkében). Németek a megalapítói, németek a felvirágoztatói : katolikusok és protestánsok egyaránt nagy odaadással művelik a hamar népszerűvé vált új tudományt.1 Érdekes, hogy mindkét tábor kezdetben csak a lelkipásztorkodástan kiegészítő részét, mintegy gyakorlati ágát látja benne. Éppen ezért néha szűkebb értelemben egyházi néprajznak1 2 is nevezik, amivel az egyes teológiai tudományágaknak a néprajzzal való kapcsolataira, a néprajz gyakorlati alkalmazására, a lelkipásztori munkában való fontos szerepére akarnak utalni. Újabban azonban már alig szerepel ez a szűkebb értelmezés, bár az új tudomány első jelentősebb összefoglalásai, rendszerezési kísérletei még ebben a szellemben készültek.3 1 A vallásos néprajz történetére, főbb irányaira és elért eredményeire vonatkozólag lásd : Karsai Géza : A vallásos néprajz fellendülése : Pannonhalmi Szemle XII, 1937, 57—66. 1. A megfelelő magyar törekvésekre pedig az előbbin kívül : Schwartz Elemér : Vallási néprajz : Ethnographia 39 (1928), 165—168. 1. Falusi lelkipásztorkodásunk és a néprajz : Egyházi Lapok, 1929. A néprajz új útjai — a katolikus néprajz : Katolikus Szemle 48 (1934), 408— 416. 1. Ez utóbbi bő irodalmat is hoz. V. ö. továbbá Bálint Sándor : Katolicizmus és magyar népiség : Vigilia, 1935 és A magyar vallásos néprajz problémái : Vigilia, 1936. — A német vallásos néprajz irodalmát, a katolikus és a protestáns irányét egyaránt, Weigert, Rumpf, Koch és Schreiber alább idézett könyveiben, valamint a Volk und Volkstum című vallásos néprajzi évkönyv (szerkeszti Schreiber György, München, 1936-tól) köteteiben javarészt megtalálhatjuk. Külön kötetben pedig a régibb irodalmat Kurt Niedlich : Religiössittliche Volkskunde, 1930 munkájában. 2 V. ö. Georg Schreiber: Kirchliche Volkskunde : Deutsche Forschung, Heft 6 (Berlin, 1928), 65—73. 1. Ilyen irányú feldolgozásokat találhatunk a Drews Pál által kiadott «Evangelische Kirchenkunde. Das kirchliche Leben der deutschen evangelischen Landeskirchen» című sorozat eddig megjelent köteteiben (1902-től). 3 így katolikus részről Joseph Weigert: Religiöse Volkskunde. Freiburg i. Br. 1924 (= Hirt und Herde, 11. füzet), protestáns részről Max Rumpf:
