Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kecskés Pál: Erkölcs és gazdasági élet
212 KECSKÉS PÁL összefüggést Heller Farkas : «Az elméletnek el kell tekintenie az erkölcsi szempontoktól azért, hogy a tisztán gazdasági vonásokat megismerje. A gazdasági politikának viszont nem szabad az erkölcsi szempontot elhanyagolnia azért, mert azzal azt a valóságot ferdítené el, hogy az ember nem tisztán gazdasági, hanem mindenképen erkölcsi lény».1 Ugyanazok az egyének és közületek, amelyek a gazdasági tevékenység alanyai, egyszersmind az erkölcsi kötelességek hordozói, kik igazi gazdasági javukat az erkölcs kárára nem érhetik el. Téves volna a bármiképen szerezhető anyagi hasznot a nemzetgazdaság hasznával minden további nélkül azonosítani. A társadalmi jólét teljes tartalma szerint az összes emberi kultúrértékeket magában foglalja. Ezeknek a sorában az anyagi jólétnek igen fontos része van, a magasabb szellemi életnek elengedhetetlen feltétele. Azonban az anyagi javak eszközi minőségben szolgálják a magasabbrendű emberi javakat s ha öncéllá válnak, az értékrend felforgatásával együttjáró erkölcsi eldurvulás és romlás leköti azokat az erkölcsi-szellemi erőket, melyek a gazdálkodás, mint kulturális tevékenység sikerétől elválaszthatatlanok. Az erkölcsi értékek kárára történő gazdasági «fellendülés» szemfényvesztő tünemény, melyet előbb-utóbb nyomon követ a keserves kiábrándulás valósága. Erkölcstan és közgazdaságtan közt a viszony azonban nem egyoldalú, hanem kölcsönös. Az erkölcs, mint magasabbrendű érték őrzője, elvileg mindenesetre a gazdaság felett áll. De a tárggyal biztosított elsőbbsége korántsem menti fel az erkölcstant a gazdasági élet tényleges feltételeinek a tanulmányozása és ismerete alól. Az erkölcsi normáknak a valóságos életre kell vonatkozniok, a valóságos életet kell alakítaniok. Megvalósíthatatlan követelmények felállítása esetén a gazdasági élet negatív felelettel válaszol — ad impossibilia nemo tenetur ! Nemcsak a «homo oeconomicus», hanem a «homo moralis» fogalma is irreálissá válhat, ha t. i. a moralista a valóságos élettől elvonatkozott ember számára állítja fel követelményeit. Az erkölcstanra mint gyakorlati tudományra nemcsak az elveket tagadó relativizmus, hanem az elveket a változó élethez alkalmazni képtelen abszolutizmus is végzetessé válhat. A relativizmus elvtelensége, az abszolutizmus merevsége miatt sorvasztja el az erkölcsi élet erőit. Az ember biológiai életének fenntartására, az anyagi javakhoz való viszonyára, valamint a közösségi életre vonatkozólag az erkölcstannak megvannak a természetjogból merített szilárd alapelvei. Azonban mind az egyéni, mind a társadalmi erkölcstan csak úgy adhat a gyakorlati életre megbízható irányítást, ha az általános elveket a konkrét életfeladatokra alkalmazza. S minthogy a társadalom s vele együtt a gazdálkodás is az élet történeti változásának sodrában alakul, 1 I. m. 20. 1. V. ö. Etikai tudomány-e a közgazdaságtan? Katolikus Szemle, 1927. évf.
