Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ivánka Endre: Mózes a középkori misztikusok és az ókori filozófusok megítélésében
MÓZES A KÖZÉPKORI MISZTIKUSOK MEGÍTÉLÉSÉBEN 159 dolgokban elmélyedő misztikus. így lett Mózesből, aki Poseidoniosnál még a kozmosz-isten hirdetője volt, a neoplatonikus filozófus, mely a dolgok mélyébe, a megfoghatatlan és minden fogalmat felülmúló isteni valóságba elmélyedve, azaz az Istent környező sötétségbe belépve, meglátta az Istent, az ősideát, amint azt Philon mondja. A yvóiçoç allegorikus magyarázata természetesen csak a neoplatonikus környezetben keletkezhetett. Mózes alakja azonban, mint a fretov ősi meg- ismerője és hirdetője, nyilvánvalóan már a Poseidoniosi hagyományokkal került bele a neoplatonikus szinthezisbe. Nem lett volna semmi belső ok arra, hogy őt neoplatonikus filozófusnak minősítsék, ha nem szerepelt volna már Poseidonios ősember-elméletében, melynek a gondolatkörébe viszont úgy a művei régisége alapján, mint a törvény- hozásának isteni parancsokra való hivatkozása folytán igenis beletartozott. Annak az útnak, ami által ez a felfogás aztán a keresztény exegézisbe belekerült, a következő útjelzője Numeniosnak ismert állítása : Ti ècrav IRaxcov Moxrfjç àxxtxiÇwv ; Mi más Platon, mint egy görögül beszélő Mózes? Hogy Mózes alakjának az értelmezése tényleg ezeken az átalakulásokon ment át és hogy az a felfogás, mely benne a neoplatonikus filozófust látja, tényleg végelemzésben a Poseidoniosi ősember-elméletre vezetendő vissza, annak legjobb bizonyítéka az, hogy párhuzamos fejlődésen ment át Minos alakja is, csak hogy ez a végén nem a keresztény neoplatonizmusba, hanem a plotinosi filozófiában került bele. Amint láttuk, ő is szerepel, úgymint Mózes, abban a Poseidoniosi anyaggyüjteményben (Strabon 762 Cas.), mely az őskor költőit, prófétáit, mágusait és jóslóit felsorolja és mint jós szerepel ő is. Poseidonios (a Strabontól idézett helyen) jellemzésére a Homerosi verset idézi : evó-a te Mcvwç èvvéwpoç ßaaiXeoe Atèç peyákao èaptaxïjç Od 19. 178 A krétai barlang itt még semmi más, mint a jóshely, ugyanolyan barlang, mint Amphiaraos vagy Trophonios barlangja. Plotinosnál azonban a barlang ugyanaz lett, mint a keresztény neoplatonizmusban a mózesi yvôçoç és Minos maga lett a neoplatonikus bölcs ősképe, aki a földöntúli valóság meglátása folytán az Isten törvényeinek hirdetője lett. «Minden formától mentesnek kell lennie a léleknek» — mondja Plotinos (Enn. VI., IX. 7), «ha meg akar telni az isteni ősvalósággal úgy, hogy ez benne felvillanjon. Ezért minden külső valóságot elhagyva, önmagába kell fordulnia és megfeledkeznie mindenről, minden tárgyról, minden fogalomról, de még sajátmagáról is és így kell belépnie annak a meglátásába ; és ha elég időt töltött, hogy úgy mondjam, annak a színe előtt, akkor vissza kell térnie ide és amennyiben lehetséges, hirdetnie az embereknek, hogy ott mit látott (és talán azért is,
