Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ivánka Endre: Mózes a középkori misztikusok és az ókori filozófusok megítélésében
MÓZES A KÖZÉPKORI MISZTIKUSOK MEGÍTÉLÉSÉBEN 151 És amikor a lélek ezeken keresztül fölfelé törekszik, maga mögött hagyva — amennyire ez az emberi természet részére lehetséges — minden földi dolgot, akkor belép az Isten megismerésének legbensőbb szentélyébe, abba az isteni ködös homályba, melyben minden látható és ésszel felfogható valóság eltűnik és egyedül csak a láthatatlan és megfoghatatlan Isten marad meg a lélek szeme előtt, — amint a Szentírás a nagy törvényhozóról azt mondja, hogy : belépett Mózes abba a ködös homályba (a felhőbe), melyben az Isten volt». Ennek a felfogásnak az eredetét kell kutatnunk, mégpedig azért, mert benne — a keresztény hagyomány és a Szentírás szavain kívül — más, idegen elemek is közbejátszanak. Mert, habár a Szentírás szavaiból annyit kiolvashatunk, hogy Mózes az Istent szemtől szembe látta, az feltűnő, hogy ez a felfogás úgy tünteti fel a dolgot, mintha ez a meglátás a legmélyebb filozófiai elmélkedésnek, a legelvontabb gondolkodásnak lenne az eredménye. Ha a Szentírásban az Isten meglátását is megtaláljuk, azt nem találjuk benne, hogy az a sötétség, melyen keresztül Mózes közeledett az Istenhez, a «via remotionis», a fokozatos negációk útja lenne, mely az elképzelhető és elgondolható tárgyak és fogalmak köréből az isteni lét megértéséhez visz úgy, ahogy a neoplatonikus filozófus a konkrét tárgyakat és az ideák világát elhagyva, közeledik a l'v-hez, a fogalmakban és gondolatokban kifejezhetetlen ősvalósághoz. És hogy ez a felfogás kívülről — mégpedig a görög filozófiából — került bele a keresztény hagyományba, annak legjobb bizonyítéka az, hogy a felfogás már a görög filozófiával átitatott alexandriai zsidóságnál is megvolt. Alexandriai Philonnál nemcsak azt olvassuk (a «de vita Mosis» IL könyvének bevezetésében), hogy Mózesnél beteljesült az, amit Platon mint az ideális uralkodás feltételét követelt — hogy tudniillik vagy az uralkodók filozofáljanak vagy a filozófusok uralkodjanak —, hanem azt is, hogy Mózes «abba a sötétségbe lépett be, melyben az Isten volt, azaz abba a minden formától mentes, láthatatlan, testnélküli valóságba, mely az összes létező dolgok ősképeit (az ideákat) tartalmazza, megismerve azt, ami más halandó ember részére megfoghatatlan».1 Mózes mint filozófus, mint neoplatonikus filozófus — ez a felfogás tehát már alexandriai Philonnál is megvan. Ez a körülmény talán még útbaigazításul is szolgálhat a felfogás forrásának kutatásánál. Ismeretes, hogy alexandriai Philon világnézete és filozófiája két görög filozófus hatása alatt áll : egyrészt Platon, másrészt Poseidonios gondolataira találunk nála, amint egyáltalában a kezdő neoplatonizmus filozófusaira (a repí xócrpoo npbç ’AXéçavSpov c. mű szerzőjére éppúgy, 1 De vita Mosis [. 28. sEç xs xöv fvócpov Iv9-a íjv ő sîasXâ-stv Asfexai xouxéaxiv sîç xt)v ástSij xai áópaxov xal áarápiaxov xőiv 5vxü)v jtapaSsrf|iaxwr[v oüaíav, xá áffiaxa çôaec í>vr]xfj xaxavoájv.
