Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája
138 IBRÁNYI FERENC segítségével el lehet igazodni a modern pénzgazdaság útvesztőiben és el lehet jutni arra az elvi magaslatra, ahonnan a kapitalista gazdálkodás egyes intézményeit, így a kamatot is, erkölcsi elbírálás tárgyává lehet tenni. Természetesen felvetődnek részletkérdések az ő megoldása kapcsán is, amelyek még feleletre várnak. Tehát csak a legutóbbi két évtized erkölcstudománya lépett rá arra az útra (nevezetesen Messner és Nell—Breuning), amelyen a kamatkérdés erkölcstudományi megoldása lehetséges. Messner inkább szo- ciáletikai szempontból, Nell-Breuning pedig a modern hitelüzlet természete alapján indul el a kamatkérdés erkölcstudományi megoldása felé. Ezek után nem szorul bizonyításra, hogy a kamatkérdés erkölcstudományi megoldása még legalább részben nyitott kérdés, amely további megalapozást és több oldalról való megvilágítást igényel. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogyan lehetséges, hogy az erkölcstudomány majd egy századig (1830-tól számítva) hamis nyomon járt és a kielégítő tudományos megoldásnak csak éppen hajnala hasad? Része van ebben annak, hogy a közgazdaságtan még csak a század- fordulókor is gyermekcipőben járt és csak a legújabb időben csiszolta ki azokat a fogalmakat, amelyek nélkül a moralista csak tapogatózik. A moralisták nem árthatják bele magukat a börze üzelmeibe — írja Prohászka 1898-ban —, «először a nemzetgazdaságnak kell ott a rostáló, darabos munkát elvégezni s csak azután leszünk képesek a morális szempontjából a börze üzelmeit megítélni».1 De része van ebben annak is, hogy az egyes konkrét lelkiismereti esetekkel bíbelődő, egymás mellé állított és egymással szembekerülő, egészen gyakorlati konklúziók és konkrét előírások harmonizálásával és alkalmaásával időt vesztegető morálprakszis annyira lefoglalta az erkölcstudományt, hogy elfeledkezett tudományos hivatottságáról, nem tekintett ki elvi szemmel a környező világba, elfeledkezett arról, hogy az örök és változhatatlan erkölcsi elveket alkalmazza a történeti korszakok, kultúrfokok és az emberi élet folyton változó adottságaira.1 2 Azt látjuk, «dass die soziale Frage bereits machtvoll an die Tore der Moral pochte, ehe diese ihr eine Berücksichtigung zuteil werden liess . . . Ein grosses historisches Beispiel liefert die Geschichte des Zinsverbotes».3 Prohászka is látta a mulasztást : «Ki lesz az a magnus Apollo, aki az erkölcsi jónak és szépnek eszményét a börzecsarnokba beviszi s azt a töméntelen és sokféle pénzmanipulációt ítélőszéke elé idézi? Eddig úgy vesszük észre, hogy a moralisták nem nagyon ártják bele magukat a börze üzelmeibe.»4 Ezek után egészen természetes, hogy a katolikus közvéle1 Prohászka Ottokár : A pénzgazdaság tarthatatlansága. Összegyűjtött munkái, XI, 185. 2 Joh. Messner, Sozialökonomik und Sozialethik, Paderborn, 1929s, 29. 3 Franz Walter, Theorie und Praxis in der Moral, Paderborn, 1905, 9. 4 Prohászka Ottokár, u. o.
