Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Szűz Mária egyetemes kegyelemközvetítése
SZŰZ MÁRIA EGYETEMES KEGYELEMKÖZVETITÉSE 103 Ha tehát Szűz Máriában megvan az egyetemes anyai kegyelemközvetítés akarata, sőt hivatása, akkor elsősorban ennek a hivatásnak a területe az a világ, mely föltárul istenlátó és Istennel azonosuló szeráfi szeretete előtt. Minthogy ez az ismeret, mint a teremtett világnak egy területére korlátozódó ismeret tárgyát tekintve nem végtelen, erről az oldalról sincs akadály, hogy Szűz Mária rendelkezzék vele. Hisz ez nem más ismeret-rend, hanem csak többlet azzal az ismerettel szemben, mely már a földön is sajátja a gondoskodó nagy lelkeknek ; és éppen ezt a többletet biztosítja a jelzett szenttamási elv. II. Miután igy gyökeres feleletet kapnak azok az aggodalmak, melyek tételünket megkérdőjelezhetnék, szabaddá lett az út valóságának igazolására. A fönti meggondolások értelmében Szűz Mária anyaisága az a gyökér, melyből kihajt egyetemes kegyelem-közvetítésének dogmatikai lehetősége. Dogmatikai valóságának megállapítására is ez az útmutató. Ez a kérdés : Nyujtanak-e a kinyilatkoztatás forrásai szempontokat, melyek arra vallanak, hogy Szűz Mária üdvtörténeti helyzetében benne van az egyetemes kegyelem-közvetítő anyaiság ; ha nem kifejezetten, legalább burkoltan vagy következtetésként (implicite vel virtualiter)? Itt a következő fogódzópontok kínálkoznak : 1. Itt van mindenekelőtt a mariológiai dogmafejlődés őssejtje, az ősevangélium, amely legalább burkoltan kimondja a radikális, teljes ellentétet Szűz Mária és a sátán, illetőleg a bűn között. Ennek a kibontakozási vonalán ott van a szeplőtelen fogantatás dogmája. De nincs ott a mi tételünk ; jóllehet ma nem egy hittudós ezt erőlteti. Benne van azonban és erőltetés nélkül kiemelhető ennek a csodálatos gazdagságú kinyilat- koztatási bimbónak egy másik sziromkoszorújában, ahonnan már az ősi katolikus szenthagyomány csodálatos biztonsággal kigöngyölte Mária közvetitőségének általános tételét. Azt mondja t. i. az ősevangélium : «Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé».1 Az az asszony, aki fültanuja volt ennek a súlyos szónak, az első asszony, Éva ; és az ő ivadékában kiemelkedő helyen ott van Szűz Mária. Fölkínálkozik tehát a párhuzam : Éva—Mária ; az első asszony, aki anyja lett minden élőnek, de azoknak, akiket a bűn mindjárt halálra szánt ; és az aki mint igazi Éva, fölséges új kiadásban (hisz ennek a párhuzamnak mintája volt Szent Pál nagyszerű meglátása az első és második Ádámról1 2) anyja lett az igazán élőknek, az örök Istenben való életre hivatottaknak. így látják ezt már Jusztin és Irén.3 1 Gén. 3, 15. 2 1 Cor. 15, 45 ss. 3 Justin: Dialog. 100 ; íren: Haeres. Ill 22, 4 ; V 19, 1.
