Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Szűz Mária egyetemes kegyelemközvetítése
SZŰZ MÁRIA EGYETEMES KEGYELEMKÖZVETITÉSE 99 emeli hatásosságra a szentségeket is. Ezeknek ereje onnan van, hogy Jézus Krisztus szent embersége mint az Igével való személyes egységtől elevenített elevenítő (mint instrumentum coniunctum) az ő titokzatos testét is eleveníti, nevezetesen annak termősejtjeit, a szentségeket, melyek a fővel valós, de nem személyes egységben vannak (instrumenta separata). Ha tehát Szűz Mária egyetemes kegyelem-közvetítő, az ő szerepe nem lehet főségi szerep; még abban az értelemben sem, hogy a szerzőség és forrásszerűség síkján társa és segítője Krisztusnak a megváltás és kegyelem-adás művében. Némely teológiai szerzőnek azt a kísérletét, mely Szűz Máriát a concaput (társ-fő) címmel akarta kitüntetni, a hittudósok szinte egyértelműen visszautasították. A szóteriológiai és krisztológiai alapdogma kötelez is, hogy visszautasítsunk minden olyan gondolatot, mintha az Úr Krisztus megváltó és szentelő tevékenysége a szerzőség, az elsődleges okság körében kiegészítésre szorulna, vagy azt akárcsak meg is tűrné. Ezért sok jelentős hittudós nem ítéli találóknak a «concausa nostrae salutis», «corredemptrix», üdvösségünk társoka, társ-megváltó kifejezéseket sem, mert közvetlenül és első hallásra a Krisztussal való egynemű közreműködés gondolatát kínálják föl. Éppen ezek a kifejezések, melyek kezdenek átmenni az általánosabb teológiai és hívő, sőt hivatalos nyelvhasználatba, minduntalan alkalmat adnak a teológusoknak és az utolsó két emberöltő pápáinak, hogy nagy határozottsággal hangsúlyozzák : Szűz Máriának «társ» helyzete másodlagos, levezetett, viszonylagos, Krisztus elsődleges közvetítésében gyökerező ; tehát vele nem egynemű. Nyilvánvaló továbbá, hogy Szűz Mária közvetítése nem lehet fizikai eszköz jellegű, amilyen a szentségeké.1 Először, mert a kinyilatkoztatás ilyent kifejezetten csakis Krisztus szent emberségének és a szentségeknek tulajdonít. Másodszor, mert ez leküzdhetetlen dogmatikai nehézségbe ütköznék ; t. i. föltételezné Szűz Máriának egyetemes jelenlétét ; hisz a fizikai ok csak ott hathat, ahol van. Végül megtenné Szűz Máriát a szentségek rendjének foglalatjává, mintegy nyolcadik és fő szentséggé, ami ellentétben van a hét szentség dogmájával. A hittudósok általában visszautasították azt a gondolatot, mely Szűz Máriát főszentségnek, «supersacramentum»-nak akarta ünnepelni. Tehát Szűz Mária közvetítő szerepe erkölcsi jellegű. Az ilyen közvetítő tevékenységnek két kategóriáját ismeri a teológia ; az egyik a kiérdemlés, a másik a közbenjárás. Mindkettő alkalmazható Szűz Mária egyetemes kegyelem-közvetítésének jellemzésére. Ez nyilvánvaló a közbenjárásra. Hisz a katolikus áhítat Szűz Máriában kezdettől fogva látja és tiszteli a leghatásosabb közbenjárót, 1 Ebben a fogalmazásban állításunkat ma aláírná a legtöbb hittudós, nemcsak a tomisták. 7*
