Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Rónay György: Pázmány Péter elődei
52 RÓNAY GYÖRGY 2. Telegdi Miklós.1 AXVI. és XVII. század hitvitáinak egyik legnagyobb problémája a vallás régiségének kérdése. A régi, tehát igazi vallás mentesül a nagy felelősségtől, hogy ő hozta a török csapást. Protestáns oldalon már korán kapcsolódik ilyenformán a régiség kérdése az Isten ostora gondolattal ; legfrappánsabban aztán az erazmista Magyarinak az ország romlásának okairól írt könyvében. Neki Pázmány felelt meg, s érvei legnyomósabbika a lutheranizmus és a török veszedelem időbeli összekapcsolása. «Addig volt Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg a mi hitünk virágjában volt : akkor kezdett romlani, mikor ti támadátok Lajos király idejében ... Ha azért addig volt boldog az ország, míg a mi vallásunkba maradt, akkor kezdett romlani, mikor erről elkezdett térülni : nyilvánvaló dolog, hogy ez nem lehet oka az Istennek újonnan ellenünk fölgerjedt haragjának ...» Csakhogy ez az érv eredetileg nem Pázmányé. A katolicizmusnak már Magyari előtt is szembe kellett néznie ilyen vádakkal, s foglalkoznia kellett velük annak, aki a rendszeres védekezés és cáfolás munkájához látott. Már Telegdi- nél megjelenik a katolicizmus önigazolása és a felelősség áthárítása. Néhány Jeles Okaiban írja (143) : «A törökök fegyvere is kétség nélkül főképpen Luther evangéliumának gyümölcse. Ki csak ebből is megtetszik, hogy mikor a lutherség közinkbe szállá, a tájban kezde hatalmat venni rajtunk a török császár... Nem szenvedheté el Isten, hogy az Anyaszentegyháznak igaz tudományát hátravetvén sokan eretnekséget követnek és az Ő szent nevét megutálják ... annak okáért, reánk bo- csátá a pogány törököket, azokkal bünteti és ostorozza az embereknek istentelenségét.» Ugyanez a gondolat előkerül az evangéliumok magyarázataiban is, egy helyütt (I. 108) a részlet címe a tartalomjegyzék szerint határozottan «Magyarország romlásának oka». Pázmány tehát Telegdinek a nagyszombati szellemi életben bizonyára közhelyszerű érvét szegezte szembe Magyarival, az Isten büntető ostorozásáról szóló skolasztikus ízű fejtegetésbe illesztve, és szillogisztikus megfogalmazásban. Kapcsolatot kell föltételeznünk Telegdi és Pázmány közt az egyházi beszéd területén is, annál is inkább, mert Telegdi posztillái nem avultak el, hisz még a XVII. század folyamán is kiadták őket. Céljuk segédkönyvet adni a «falukon tanító együgyü jámbor egyházi embereknek». Elveik is hasonlóak. Mindketten a közösség hasznát nézik. A szöveg latin idézeteit magyarul is tolmácsolják, hogy a deákot át lehessen ugrani, mert az, mint Pázmány mondja, «keveri inkább az együgyük elméjéből, hogy sem beléjük oltaná a tudományt.» Az ékesszólástól egyformán idegenkednek. Telegdi gyűlöli «az igéknek hasztalan újságát és 1 Telegdiről (1535—1586.): Both Ferenc: T. M. élete és művei 1899; Gácsér József : T. M. nyelve, Nyelv. Fűz. 18. ; Rónay György : T. M. Magyar Kultúra 1935.
