Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Angeli Ottó: Különféle szempontok a liturgikus mozgalom értékelésénél. II
46" ANGELI OTTÓ szó : a népet ismét visszavezetni a liturgiához, mely egykor keresztény őseink lelkét éltette. Ebbe a korba esik Guéranger apát fellépése, aki nagyarányú liturgikus munkásságával megvetette a mai liturgikus mozgalom alapjait. Azonban ez a kor is még túlnyomóan történeti szempontból tekintette a liturgiát, azért valószínűleg a múlt század liturgikus mozgalmát is hasonló sors érte volna, mint az előző korok liturgikus törekvéseit, ha lényegesen mélyebb tartalmat és irányt nem kapott volna az őt felváltó jelenkori liturgikus mozgalomban. A Guérangertől megindított liturgikus áramlat által felszántott talajon virágzott ki azután a jelenkor liturgikus mozgalma a jelen század első éveiben. Az első lökést X. Pius pápa híres egyházzenei Motu propriója adta meg neki 1903-ban. Ebben a pápa rámutat a liturgia dogmatikus jelentőségére, amikor kimondja, hogy «a liturgia szent titkaiban való részvétel a keresztény (tehát természetfölötti, kegyelmi) élet első és nélkülözhetetlen forrása.» A modern liturgikus mozgalom Belgiumból kiindulva, hamarosan kiterjesztette hullámgyűrűit Európa összes nyugati országaira, sőt Európán túl is érezteti hatásait. Ami ezt a liturgikus mozgalmat az előzőktől — melyek a talajt készítgették elő számára több-kevesebb sikerrel — megkülönbözteti, az az objectum formale lényegesen különböző volta.1 A modern liturgikus mozgalom már nem tisztán esztétikus, nem is pusztán morális és pedagógiai, de nem is kizárólagosan jogi vagy történeti szempontból tekinti a liturgiát, hanem dogmatikus szempontból. Már a mai liturgikus mozgalmat megindító belga szerzők (Beauduin, Festugiére) kidomborítják a liturgia dogmatikus jellegét, leginkább azonban a német liturgikus mozgalom vezetőemberének, Herwegen Ildefonz bencés apátnak és a vezetése alatt álló marialaachi bencéseknek, köztük elsősorban Odo Caselnek az érdeme az, hogy a kezdetben még inkább történeti irányban induló liturgikus mozgalom dogmatikus vágányokra terelődött.1 2 Nincs szándékunkban jelen tanulmányunkban állást foglalni az 0. Casel által konstruált és nagy erudicióval kiépített misztériumelmélettel szemben, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a maria-laachi bencések elméleti jellegű tanulmányai a liturgia lényegére vonatkozóan a liturgikus mozgalomra nézve határozottan elmélyitően és termékenyítőén hatottak. Amit ők tisztán elméletileg állapítottak meg, azt a gyakorlati térre átvitte, aprópénzre váltva életképessé és gyakorlatilag is megvalósíthatóvá tette Pius Parsch klosterneuburgi ágostonos kanonok. Parsch és az általa megszervezett népliturgiai mozgalom (Volksliturgisches Apostolat) utat mutat arra, hogyan lehet a liturgia lényegéből folyó elveket a gyakor1 Mayer, i. m. 139. skk. o. 2 A maria-laachiak irodalmi munkásságának összefoglalása: Mysterium. Gesammelte Arbeiten Laacher Mönche. 1926. továbbá Betende Kirche, 1924. és 1926. — O. Casel misztériumelméletét — legalább részben — összefoglalja a szerzőnek Das christliche Kultmysterium (1932.) c. műve.
