Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II
318 JÁNOSI JÓZSEF Látható, hogy a skolasztika kifejtett ismeretelmélete középúton halad a különböző árnyalatú racionalizmus és irracionalizmus között. Bár az is igaz, hogy ez az elvi állásfoglalás csak nagyon általánosan tünteti fel a járandó utat és még igen sok fáradságos kutatásba kerül ennek az útnak egyes fázisait, fordulóit konkrété is meghatározni. De még e konkrét meghatározások előtt fel kell vetni azt a második kérdést, hogy mennyi a kritikailag helytálló értéke annak az általános elvnek, hogy az emberi megismerés sajátos területe az «intelligibile in sensibilibus», az érzékelhető valóságba zárt érthetőség? Ismeretes, hogy már Aristotelesnek is ez az alapvető ismeretelméleti elve, melyet a skolasztika legfőbb iránya Szent Tamás hatása alatt végleg és teljesen magáévá tett. Ez az elv nemcsak azt jelenti, hogy megismerésünk az érzékléssel kezdődik és az érzéklésre épül fel (ez a «tabula rasa» elmélete, a velünk született ideák és kategóriák tagadásával), hanem azt is, hogy bizonyos értelemben, t. i. a proprietast, a sajátosságot illetőleg ebből a területből ki sem tud lépni soha. Amint ezt a területet elhagyjuk, az analógiák ismeretelméletileg nem-sajátos világába lépünk bele. Ami a tabula rasa elméletét illeti, azt a modern pszichológia és ismereteinknek gondos elemzése is teljesen igazolja. Bár nem lehet egészen tagadni annak a skolasztika ismeretelméletébe is bizonyos értelmezésben beleilleszthető leibnizi tételnek igazságát, hogy : nihil est in intellectu, quod prius non fuerit in sensibus, nisi ipse intellectus. Hogy Leibniz e tétele milyen értelemben igaz, később fogjuk látni. Eddigi vizsgálódásunk eredményét tehát így foglalhatjuk össze : 1. az emberi értelem, mint minden szellemi megismerőképesség, az egész lét tárgyi «intelligibile»-jéré kiterjed ; 2. de mivel az emberi értelem véges és meghatározott létfokú, azért nem egyforma fokban és intenzitással terjed ki minden egyes létfok intelligibile-jére ; 3. van az intel- ligibile-nek egy körülzárt területe, amelyre az emberi értelem ereje sajátosan kiterjed és ez az «intelligibile in sensibilibus» ; 4. minden más létfok intelligibile-je az emberi értelem számára nem-sajátos, analógiás terület. Ami e négy tétel közül meggondolásra és további vizsgálódásra késztet, mint éppen említettük, a 3-ik és a 4-ik tétel, bár teljesen különböző okok miatt. Vájjon igaz-e az, hogy az «intelligibile in sensibilibus» egyforma mértékben és azonos fokban «intelligibile propriuma»-e az emberi értelemnek ? Mert az «intelligibile in sensilibibus» területe igen széles és egyáltalán nem homogén összetételű. Idetartozik ugyanis először a szervetlen anyag ; azután a szerves élet éspedig mind a vegetatív, mind pedig sensitiv fokozatában ; végre idetartozik, mint sajátos és különálló osztály, az ember, a sensitiv és szellemi foknak ez a szétválaszt- hatatlan szubsztanciális egysége. Vájjon nem jelentenek-e ezek a területek lényeges különbséget a megismerhetőség, az «intelligibile» szem
