Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája. II
kedés alapját támadták.1 Amíg a legtöbb zsinat csak megtiltja egyszerűen a kamatot és hangsúlyozza a fennálló rendelkezéseket, a paviai zsinat már büntetéseket is alkalmaz. Kijelenti, hogy aki kamatot vett, annak az uzsorát vissza kell térítenie. Az a világi, aki az uzsora bűnét ezután is elköveti, a kiközösítés büntetése alá esik. Ha pedig egyházi személy a püspök intése dacára is kamatot vesz, lefokozandó.1 2 A paviai zsinat döntése azért nagy jelentőségű, mert a régi longobard birodalomba bevezette általánosan a kamattilalom ellen vétők kánoni büntetését. Ugyancsak kiközösítéssel bünteti a kamatvételt a gerundiumi (Spanyolország) zsinat (1078-ban).3 A poitiersi zsinat (1078-ban)4 5 pedig a kamatot szedő papokra mondja ki a kiközösítést. Más zsinatok letétellel és javadalomfosztással büntették az uzsorás papokat. A kamatvétel kánoni büntetését az egész nyugati Egyházban egységesítette a második lateráni egyet, zsinat (1139-ben). Azzal az indokolással, hogy a kamatszedés szembehelyezkedik az isteni és emberi törvénnyel, az Ó- és Újszövetséggel, az uzsorásokat kizárja minden egyházi vigasztalásból, azaz kiközösíti. Megparancsolja az érsekeknek, püspököknek, apátoknak és minden más egyházi férfiúnak, hogy csak a legnagyobb óvatosság mellett vegyék őket vissza. Továbbá élethossziglani infámiával bünteti őket és ha haláluk előtt meg nem térnek, megtagadja tőlük az egyházi temetést.4 A gazdasági élet fejlődésével egyre jobban előtérbe lépett a tőke forgalmi igénye. Viszont a felhalmozott tőke nehezen találta meg a forgalombajutásnak azt a formáját, amely az egyszerű kamatkölcsön kikerülésével viszi bele a tőkét a gazdasági élet vérkeringésébe. Azaz a tilalom dacára is elharapódzott a kamatkölcsön és amint a III. lateráni egyet, zsinat (1179-ben) felpanaszolja, egyéb tisztességes foglalkozás mellőzésével majdnem mindenütt és úgy űzik a kamatüzletet, mintha megengedett kereseti ág lenne. Ezért a 25. capitulumában megismételte a II. lateráni zsinat 13. kánona által kiszabott büntetést: a köztudomású uzsorást (manifesti usurarii) kizárja az oltár közösségéből, azaz kiközösíti, ha pedig így hal meg, megtagadja tőle az egyházi temetést. Ezenfelül megtiltotta az egyháziaknak, hogy uzsorásoktól ajándékokat (oblationes) fogadjanak el. Ha valaki akár a temetés tilalmát megszegi, akár ajándékot fogad el uzsorástól, felfüggesztéssel bünteti amellett, hogy az ajándék visszaadására is kötelezi. A felfüggesztés tartamának megállapítását a püspök ítéletére bízza.6 Az avignoni zsinat (1209-ben) bevezette a gyakorlatot, mely szerint minden vasár- és ünnepnapon 1 Mansi, i. m. XIV, 570—571, can. 53. 2 Mansi, i. m. XIV, 937, can. 21. 3 Mansi, i. m. XX, 519, can. 9 : «usurarii, nisi resipiscant, excommunicentur». Mansi, i. m. XX, 499, can. 10. 4 Mansi, i. m. XXI, 529—530, can. 13. 5 Mansi, i. m. XXII, 231. A KAMATKÉRDÉS ERKÖLCSTUDOMÁNYI PROBLEMATIKÁJA 307 20*
