Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. I
A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS SZELLEMTÖRTENETI HÁTTERE. BEVEZETÉS. Jelen tanulmányunk, bár közvetlen célja csupán történelmi kérdések tisztázása, mégis dogmatörténelmi célokat is szolgál, és így a történelmi tények megállapításán kívül elvi jelentőségű problémát is tárgyal. Közvetlen tárgya ugyan csak az első keresztény századokban fellépett hérezisek szellemi hátterének felderítése. Amikor azonban azt állapítja meg — ha ugyan kutatásunk eredménnyel járt és bizonyításunk meggyőzőnek látszik — hogy ezeknek a héreziseknek a forrását olyan szellemi áramlatokban kell keresnünk, melyek az illető vidékekben vagy körökben, ahol a hérezisek felléptek, már előbb is uralkodtak, még mielőtt ezek a vidékek vagy körök keresztényekké lettek volna, akkor, úgy véljük, ezzel a történelmi megállapítással dogmatörténelmi szempontból is fontos eredményhez jutott. A modern liberális protestáns dogmatörténetírás, különösen Harnack erős befolyása alatt, mindinkább oda jutott, hogy a katolikus dogmarendszer kialakulását szinthetikus folyamatnak tekinti. Az eredeti kereszténységnek, «Jézus vallásának» és Szent Pál Jézus-misztikájának különböző értelmezéseiből kristályosodott ki évszázados fejlődésen át a «katolikus», azaz általános hit olyképpen, hogy a kereszténységet felvevő kultúrvilág lelki és szellemi szükségletei határozták meg, hogy a kereszténységnek e különböző aspektusai közül mi válhatott általánossá, azaz katolikussá, mi maradt ki viszont szükségszerűen ebből az általánosan elfogadott hitrendszerből mint a keresztény hagyománynak egyéni, bizonyos vidékekre, körökre, embercsoportokra szorítkozó értelmezése, azaz mint herezis. Ez a fejlődés — ezt hangoztatja Harnack például a Mission und Ausbreitung des Christentums című művének végén)1 — elkerülhetetlen és szükséges volt attól a pillanattól kezdve, amióta a kereszténység egyáltalában azzal az igénynyel lépett fel, hogy általános, az egész emberiséget átfogó vallás legyen, és így az őskereszténység hívei már csak azzal is, hogy a kereszténységet ilyen vallásnak tekintették, közreműködtek ennek a fejlődésnek előmozdításában, akármennyire csodálkoztak volna is azon, hogy mi lett századok múlva ennek a fejlődésnek az eredménye. Ezzel a megjegyzés1 A harmadik kiadás Il-ik kötetének 353-ik lapján.
