Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)

Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája. II

A KAMATKÉRDÉS ERKÖLCSTUDOMÁNYI PROBLEMATIKÁJA 303

zsinat (343 és 381 között) 5. kánona,1 valamint a hippói zsinat (393-ban) 22., illetve 24. kánona2 szintén egyszerűen tilalmazza a kamatot. Az apostoli konstituciók3 8. könyvében a 44. kánon enyhíti a niceai zsinat rendelkezését, amennyiben úgy intézkedik, hogy püspök, presbiter és diákonus, ha pénzt kamatra kölcsönöznek, vagy hagyjanak fel vele, vagy fokoztassanak le.4 Tehát csak diákonustól fölfelé és nem minden klerikus esett kamatért kánoni büntetés alá. Továbbá csak akkor lehetette valakit büntetni, ha előzőleg figyelmeztették és ennek dacára folytatta a kamatra való kölcsönzést. A 44. kánonnak megfelelő gyakorlat általánossá lett a keleti Egyházban, úgyhogy a trullai zsinat (692-ben) az apostoli kánont majdnem szószerint ismétli és a keleti Egyházra vonatkozó általános érvényét megpecsételi.5 Az ú. n. Hippolytus-féle kánonok közül a 15. elrendeli, hogy az uzsorásokat, míg fel nem hagynak a kamatüzlettel, nem szabad sem a katechumenek közé felvenni, sem a keresztségre bocsátani.6

Az egyszerűen tiltó zsinati határozatok közül a szigorúságot illetőleg kiütközik a II. arlesi zsinat (443-ban) 14. kánona, midőn felújítja az elvirai zsinat 20. kánonát : az uzsorás klerikust lefokozással és kiközösítéssel sújtja.7 Azonban a 18 évre rá ugyancsak Galliában megprophetas, nemo contra evangelia facit sine suo periculo». Mansi, i. m. IV, 424. Crabbe (i. m. I, fol. 258 a) és az Ed. Labbei et Cossartii (III, 453) más, a niceai zsinat 17. kánonának megfelelő szöveget hoznak: «Quoniam plures, in canone constituti, cupiditatem et lucra turpia sectantur, . . . iuste statuit sanctum, et magnum concilium, ut si quis inventus fuerit, post hanc definitionem, usuram accipiens, aut aliud aliquid excogitans, turpis lucri gratia, abjiciatur a clero et alienus a canone sit». Capit. 17.

1 «Non licere foenerare ministris altaris, vel in sacerdotali ordine constitutis, vel usuras, vel lucra, quae sexcupla dicuntur, accipere.» Crabbe, i. m. I, fol. 225 a. ; Ed. Labbei et Cossartii, I, 1550 ; Mansi, i. m. II, 577.

2 A hippói zsinat aktái egy carthagói zsinat fogalmazásában maradtak fenn és a kéziratok 2 különböző szöveget tartalmaznak. 24. kánon : «Ut nullus clericus amplius acéipiat, quam dedit.» Ed. Labbei et Cossartii, II, 1413. ; Mansi, i. m. III, 895. A másik szöveg szerint 22. kánon: «Ut nullus clericus amplius recipiat, quam cuique commodaverit, sive pecuniam det, sive quamlibet speciem». Mansi, i. m. III, 922.

3 Szíriában írták 400 körül. L. Rauscher, Grundriss der Patrologie, Freiburg, 1913, 198.

4 Hefele, Conciliengeschichte,2 Freiburg, 1878, I, 814.

6 «Episcopus, presbyter, vel diaconus, qui usuras, vel quae dicuntur centesimas accipit, vel cesset, vel deponatur (ij 7tauaác9-u>. i) y-ailatpeiaitu)) 10. kánon. Mansi, i. m. XI, 946.

6 A Hippolytus-féle kánonok az apóst, konstituciók 8. könyvének egyik átdolgozása. Rauscher, i. m. 201.

7 «Si clericus pecuniam dederit ad usuram,. .. aut turpis lucri gratia aliquod genus negotiationis exercuerit, depositus a clero, a communione alienus habeatur.» Crabbe, i. m. I, fol. 175 a. ; Ed. Labbei et Cossartii, V. 4. Mansi, i. m. VII, 880.