Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Rónay György: Pázmány Péter
272 IVÁNYI JÁNOS kifejezések (glosszák) is, sőt mivel akárhány zsoltár eredeti céljától eltérő új hivatást kapott, pl. az egyéni zsoltár a nyilvános istentiszteleten a hívek közösségének imádságává lett [pl. 50 (51) ; 68 (69)], új anyaggal is bővült. (A pápai szentírásbizottság 1910 május 1-én kelt döntése (Nr. VI.) is elismeri e nyilvánvaló szövegbővülést.) Hogy a 2. zsoltárgyüjteményben [41 (42)— 71 (72)] — nem tudni milyen okból — de az Isten-neveket következetesen ’elohím (= deus)-ra változtatták, azt többek közt a legvilágosabban a párhuzamos helyek [pl. 13 (14) és 52 (53) zs.)] igazolják. 2. Fordítások. A masszoréta szöveg amaz elváltozásait, melyek a Kr. e. II. század után keletkeztek, a régi fordítások (LXX, Pesittó, Sz. Jeromos: Psalterium iuxta Hebraeos, targum stb.) segítségével sokszor helyre tudjuk állítani. Azt mondom, hogy sokszor. Hogy miért nem mindig, annak sokféle oka lehet. A legfőbb bajt a fordítók hiányos nyelvismeretében kell keresnünk. Jó fordítást csak az készíthet, aki a szóban forgó mindkét nyelv szellemével, finomságaival, kifejezéseinek ízével-zamatával tisztában van. Márpedig a Hetvenes fordítás zsoltárkönyvének készítője a hellenisztikus görög nyelv alexandriai változatát vallotta anyanyelvének, a hébert csak könyvből tanulta és mint idegen nyelvet kezelte. Csak természetes, hogy ilyen formán a héber nyelv sajátosságai és jellegzetességei nem találtak és nem is találhattak precíz értékelésre. Ugyanez áll az ószír fordításra, a Pesittöra is, mely a Hetvenes fordítás után szövegkritikailag a legjelentősebb fordítás. Hogyan viszonylik mármost az említett szövegekhez az egyház hivatalos latin psalteriuma? A legelső latin nyelvű fordítás a LXX-ból készült, úgylátszik már a Kr. u. II. században, és pedig Északafrikában. (Cyprián, Tertullián műveiben elszórtan találkozunk már latin idézetekkel.) A legrégibb latin zsoltárfordítás tehát az Afra. Hogy az Itala tőle függetlenül jött-e létre, avagy az Afrá- nak csak egy itáliai változata-e, azt ma még megállapítani nem tudjuk. Az Afra és Itala tehát a mondottakból következőleg már atavisztikus terheltséggekkel jött a világra. Örökségképen magával hozta nagyanyjának, a héber szövegnek és anyjának, a görögnek hibáit. Nyelvezete is sok nehézséget támaszt a klasszikus latin nyelven nevelődött ember számára, mert nem Cicero, Julius Caesar, Vergilius nyelvén készült, hanem a népi (vulgaris) latin nyelven és amellett csak úgy hemzseg a görögös kifejezésektől. Ennek az ólatin psalteriumnak egy revideált változata a római egyház első hivatalos zsoltárkönyve. (Psalterium Romanum.) A Breviarium invitatoriuma, továbbá az antifónák és a responsoriumok, valamint a Missale Romanum ama változó részei, melyeket a kórus énekelt, belőle valók. Bár idővel egyéb latin szövegek is készültek, az egyház hűen kitartott az ősi szövegek mellett, nyilván azért, hogy a szövegváltozással ne kelljen az ősi melódiákon is változtatást eszközölnie. A liturgiában használatos Psalterium Romanum nem az az átdolgozott latin zsoltárkönyv, melyet Damazus pápa felszólítására Szent Jeromos a
