Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 187 széljegyzetekkel látott el, a C típussal rokon. A palesztinai szír fordítás egy evangélium-lectionariumnak három kéziratából ismeretes ; ezek közül a vatikáni kézirat 1029-bóT vagy 1030-ból való, a másik kettőnek hazája a Sinai kolostor, koruk pedig az 1104., illetve az 1118. esztendő. Nyelvezete a galileai dialektus. A szövegalak Origenes szövegétől függ és nem mutatja D-nek a nyomát. A Vetus Latina mindkét szövegalakja : az afrikai és az itáliai szövegalak is a D típussal rokon ; Szent Jeromos Vulgdtája azonban a B szövegalakkal egyezik meg. A kopt fordítások közül a szahid fordítás régebbi, mint a bohairi fordítás ; az utóbbi hívebben követi a görög szövegnek B típusát. A szahid fordításban megvan ugyan a D típusnak néhány jellegzetes olvasása Márkban és főleg Lukácsban, de a szahid szöveg inkább rövid szöveg. Úgy látszik, hogy a fordító olyan szöveget használt, melyben D és B olvasásai egyaránt megvoltak, tehát a Chester Beatty-féle, ugyancsak egyiptomi eredetű szöveghez (C típus) hasonlított. Aránylag közelebb áll N-hoz, mint ß-hez. A két kopt fordítás közül a szahid fordítás régibb, és bizonyára már a III. századba visszanyúlik; a bohairi fordítás kora vitás (VI—VIII. sz.?). Wulfila püspök g ót fordítása az A kódex szövegét követi, mely már talán a IV. század óta Konstantinápolynak hivatalos szövege volt. A D típusnak egyes olvasásai a latin fordításokból juthattak bele a Codex Argenteusba. Az örmény fordítás nem szír, hanem C típusú görög szöveg alapján készült, talán az V. század elején. — A georgiai fordítás szerzője 600 körül dolgozott az örmény szöveg alapján. Az Apostolok Cselekedeteiben és Szent Pál leveleiben visszatérnek a D, B, A szövegtípusok. A Csel.-nek nem maradt fenn gót fordítása, de Szent Pál leveleinek elég jelentékeny gót töredékei megvannak az V. századbeli Codex Carolinusban (Wolfenbüttel) és néhány, a milánói Szent Ambrus-könyvtár- ban őrzött kéziratban. A D szöveg lectiói igen ritkák, úgy hogy e fordítás a régi antiochiai szövegnek a tanúja. A Katolikus levelek görög szövege nem mutatja a D típust. A régebbi kéziratok (WP 0156 0157 stb.) a B típushoz tartoznak, az újabbakat (KL) A szellemében recenziónak vetették alá. A régi Peëitthâ nem tartalmazta sem a Katolikus leveleket, sem az Apokalypsist. A Jelenések könyvének legrégibb kéziratai: P47 ttAC, továbbá E (IX. vagy X. sz.), F (X. sz.), a B típushoz tartoznak. Szent Hippolytus a nagy unciális kódexek szövegét követi. — P és a nála valamivel fiatalabb Q (VIII. sz.) NAC nyelvezetét simábbá teszi. A régi latin fordítások itt is afrikai és európai csoportra oszlanak. Az afrikai csoportban az egyik oldalon áll Szent Cipriánus karthágói és Primasius hadrumetumi püspök szövege, a másik oldalon a donatista Tychonius fordítása. Az afrikai szövegalak Európában is elterjedt. A D szövegalaknak az Apokalypsisban nincsen nyoma. Lagrange ebben a szövegkritikai munkában mintegy 1600—1700 új-
