Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 183 a szóbanforgó kérdés tudományosan korántsincs még kielégítő módon tisztázva, mégis ma már annyi bizonyítottnak mondható, hogy a mózesi törvény- könyvben sokkal több a régi, részben ősrégi anyag, mint ahogyan azt az ú. n. kritikai iskola hitte. Mivel tehát egy sereg tisztázatlan alapkérdés vár még megoldásra, nagy bátorság és sok alázatosság kell ahhoz, hogy valaki e könyvekről szélesebb rétegek számára kommentárt készítsen. Érzik és tudják ezt nagyon jól a bibliamagyarázók. S ennek tudható be, hogy míg egyéb szentírási könyvekről (pl. Sámuel, Királyok, próféták, zsoltárok stb.) szépszámú kommentár áll rendelkezésünkre, addig a Cursus S. Scripturaenak Hummelauer által készített és 1897-ben — tehát közel negyven esztendővel ennek előtte — megjelent Leviticus-kommentárja óta kát. részről úgyszólván senki sem vállalkozott e könyv értelmezésére. Annál nagyobb érdeme a szerzőnek, hogy nem riadt vissza a jól ismert nehézségektől és ugyancsak a bonni sorozatban megjelent Genesis és Exodus-kommentárja után a Leviticus szakszerű magyarázatával ajándékozott meg minket. A dolog természetéből folyik, hogy a megszokott bevezető kérdések közül itt főleg azok kerülnek tárgyalásra, melyek az egyes törvények, avagy törvénygyűjtemények keletkezésének körülményeit és okait igyekeznek feltárni és megvilágítani. Eddigi tudásunk alapján azonban — nézetünk szerint — merész vállalkozásba fogott a jónevű szerző akkor, amikor az egyes törvénygyűjteményeket oly határozottan hozza vonatkozásba Izraelnek egy- egy kiemelkedőbb egyéniségével (Salamonnal, Ezekiással). Még sok-sok részletkutatásnak kell előkészítenie az ilyen természetű vállalkozásokat. Ugyanez áll azokra a feltevésekre is (11. skk. o.), melyek az egyes gyűjtemények és az egész könyv keletkezési módját igyekszenek megrajzolni. Annyi mindenesetre ma már bebizonyítottnak tekinthető, hogy az ószövetségi törvények is az élet alakulásához alkalmazkodtak, fejlődtek és a mózesi könyvekben különböző fejlődési rétegek állapíthatók meg. Hogy azonban ezek a fokozatok milyen korban születtek meg, arról ma még biztosat nem mondhatunk. A szerző érvei legfeljebb a valószínűség erejével hatnak, de nem győzik meg az embert. Egyébként H. a tőle megszokott lelkiismeretességgel törekedett a probléma mélyére hatolni és mindenképen azon van, hogy módszeres kutatással átlendítse a kát. szentírástudományt a szőnyegen lévő irodalomtörténeti nehézségeken. Azt törekszik kimutatni, hogy a Wellhausen-féle evolucionista irodalommagyarázat nemcsak hogy nem az egyedüli megoldási mód, hanem ki sem elégít, meg sem nyugtat. Egy mérsékelt kiegészítési elmélettel — mint amilyen a szerzőé is — sokkal előbbre jutunk. Az egyes törvényekről szakszerű magyarázatot ad a szerző. E célból bőségesen kiaknázta a legújabb irodalmat. Azonban jó néven vettük volna, ha nemcsak a régi kritikai iskola szempontjai érvényesültek volna a kommentárban, hanem az eszmék összehasonlítására és fejlődésére is figyelemmel lett volna a szerző és méltatta volna Izrael jelentőségét az ókori előázsiai népek művelődési és vallási történetében. Az is csak előnyére lett volna a könyvnek,
