Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Sipos István: A papság hittudományos képzettsége
A PAPSÁG HITTUDOMÁNYOS KÉPZETTSÉGE 101 4. Ezen képzettség megszerzése különböző időben különböző módon történt. Amíg az apostoli idők charismái megvoltak, a papságra való intézményes előkészítés nem volt szükséges. Sőt azok megszűnte után is, egészen a negyedik századig, az egyháziakat nem ügy készítik elő hivatalukra, hanem az egyházi szolgálatra való képesítésüket ezen szolgálatnak gyakorlása, rendről-rendre való felemelkedés által szerzik meg. «Aki élete által a többi fölé emelkedett, aki a kereszténység tanaiba és főleg a Szentírásba mélyebben behatolt, aki rendelkezett a szükséges személyi tulajdonságokkal és bírta a hívek bizalmát, azt választották az egyházi hivatalra.» (Schrörs, Gedanken über zeitgemässe Erziehung und Bildung der Geistlichen, 1910. 22. I.) A második század végén keletkezett kate- chéta-iskolák nem a papság képzésére szolgáló intézmény voltak. A negyedik század elején beállott mélyreható változások a papság rendszeresebb képzését tették szükségessé. A papságra alkalmasnak mutatkozó ifjakat már zsenge korukban átadták az egyháznak s az egyik idősebb papnak, nem egyszer magának a püspöknek vezetése mellett készültek jövendő hivatásukra. Egyik-másik helyen a püspöki templom mellett, a családi körből kiaszkadva éltek együtt ezen ifjak, másutt otthon maradtak s úgy jártak be az iskolába. A később keletkezett vidéki templomok a püspöki egyházak példáját követve hasonlókép gondoskodtak a papi utánpótlásról. Amellett az egész ókoron át fenntartotta magát a szokás, hogy feddhetetlen életű és az egyházi tanokban jártas felnőtt világiakat minden rendszeres nevelés nélkül is felvettek az egyházi rendbe. Szerzeteseket is, kik kolostorukban kaptak megfelelő kiképzést, vettek át világi papi szolgálatba. A karoling-időkben a plébániai, székesegyházi és kolostori iskolákban folyt a papság képzése. A tudományos követelmények mindezekben az iskolákban csekélyek voltak, de azért élénken szemléltetik az Egyháznak lankadatlan küzdelmét a korviszonyok nehézségeivel a papság képzése és nevelése érdekében. A XII. században keletkezett egyetemek hatalmas lendületet adtak a bölcseleti és teológiai tudományoknak, ám nem a papságra való előkészítés volt a feladatuk, mert hallgatóik jórészt már klerikusok, élemedettebb emberek voltak és mert viszonylag kis számuk, meg a távolság és drágaság miatt a paságra készülők kicsiny száma kereshette fel azokat. A papság zömének képzése tovább is a plébániai, székesegyházi és kolostori iskolákban folyt. Annál is inkább, mert az egyetemeken lábrakapott fegyelmetlenség és züllöttség nem igen volt alkalmas a papi szellem kifejlesztésére. Intézkedések történtek, hogy a székesegyházi és kollegiális templomok mellett egyetemet végzett doktorok alkalmaztassanak és ezek tanítsák a papjelölteket. A canonicus theologus intézményének eredete a II. lateráni zsinatig nyúlik vissza. A humanizmus pogány szelleme s a XVI. században fellépő hit
