Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Schütz Antal: Hittudomány és hitélet
HITTUDOMÁNY ÉS HITÉLET 7 sarkalatos tanítása, hogy minden tudománynak struktúráját, «típusát» a tárgya határozza meg. Ezt szívesen aláírom, mert a szenttamási ismeret- elméleti realizmus diadalát látom benne : actus (et igitur potentiae et habitus) specificantur ab obiecto. Ebben a tételben a mi kérdésünk szempontjából két jelentős mozzanat van : 1. Minden tudományos tevékenységnek alapkövetelménye, hogy a tárgyát szabatosan a maga sajátosságában ragadja meg. A mai tudományelmélet tűlvan a múlt századi relativizmusnak és szubjektivizmusnak azon a végzetes hiedelmén, amely végelemzésben Kantból táplálkozott, hogy a tudomány főfeladata megalkotni, megkonstruálni a maga tárgyát, azáltal, hogy a tapasztalati adottságokat befogja az ismerő alany gondolati skémáiba. 2. A tárgy csak akkor tárja föl a sajátosságát igazi mivoltában és teljes gazdagságában, ha az ismerő alany a legteljesebb megnyilottsággal engedi azt magára hatni és föltétien odaadással merül el benne. Hogy a skolasztikának ez a módszeri követelése megint becsülethez jutott, abban nem csekély része van a fenomenológiai irány érvényesülésének. Ezen a címen aztán megint megfelelő szerep van biztosítva a tárgy és ismerő alany «hasonlóságának», a szeretetnek, nem mint ismeretforrásnak, hanem mint alapföltételnek.1 A tudományelméleti alapelv egy csapással eloszlatja az emocio- nalistáknak azt a félelmét, hogy a hittudomány megöli a hitet ; és gyökerében mutatja meg, miért nincs a hitnek és hitéletnek mit félnie a hittudománytól. Ha ugyanis minden tudománynak alapkötelessége a tárgyát szabatosan a maga sajátosságában megragadni és így tenni tudományos elemzés, következtetés, igazolás tárgyává, akkor a hittudománynak is a maga tárgyát a sajátos jellegében kell megragadni és a tudományos tárgyalás egész folyamán megőrizni, vagyis mint kinyilatkoztatott valóságot. Így tehát a kinyilatkoztatásnak és forrásainak minden elraciona- lizálása és elpszichologizálása ellen, vagyis dogmatikai jellegének meg- másítása ellen nemcsak a hit és hitélet tiltakozik, hanem a tiszta, szabatos módszerrel dolgozó hittudomány is.1 2 Továbbá : a hittudomány sajátos tárgya a kinyilatkoztatás.3 1 így alapvetően M. Scheler: Wesen und Formen der Sympathie 1923. 2 Csak úgy mellesleg : a mai tudományelmélet színe előtt egészen máskép fest a Lamentabili dekrétumnak az a követelménye, hogy az egyházatyákat és a régi egyháztörténetet nem szabad kizárólag a kritikai tudomány módszereivel kezelni (lásd Summarium theologiae ed. 2. p. 92), mint egy emberöltő előtt, mikor ezen még annyira botránkoztak. Nem más az, mint annak a tudományelméleti követelménynek nyomatékozása, hogy minden tárgyat tudományosan annak kell kezelni ami, tehát az egyházatyákat is úgy kell venni, mint a szenthagyomány szerveit, az ősegyházat mint közvetlen isteni alapítást. 3 Szabatosabban : Obiectum materiale theologiae est revelabile, obiectum formale quo vero demonstrabile ex revelatione (Summarium p. 113. s.).
