Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet
236 IVÁNYI JÁNOS nálhatott a bibliai szerző egyes elemeket a babiloni teremtéselbeszélésből. Babiloni eszmék ugyanis már igen korán nyomultak be Kánaán területére és velük együtt babiloni kifejezésmódok is közkeletűekké lettek a nép nyelvében. S ha a bibliai szerző népies akart lenni, el nem kerülhette ezeket a kifejezéseket.1 Heinisch2 összegezi az eddigi kutatás eredményeit : a sz. szerző valláserkölcsi oktatást (Lagrange) és apologetikát is ad. (Zapletal.) Két főtanítása : az egyistenhit és a sabbat megülése. Az egyetlen egy Isten, kinek magának nincsen kezdete, az idők elején teremtett mindent. Nevet is adott az egyes teremtményeknek, tehát — keleti felfogás szerint — korlátlan uruk. Sem a csillag, sem az állat isteni tiszteletre nem számíthat. A teremtett művekben az Isten szándéka tükrözik vissza, tehát «jók». Az Isten fáradság nélkül alkotott. Az ember a teremtés koronája. Az istenalkotta legszentebb társadalmi intézmény az egynejű házasság. A föld az emberért van. Az ember köteles megülni a sabbatot. Ezek a tanítások elsősorban a sz. szerző kortársainak szóltak. Az előadási mód tehát ezek szellemi szintjéhez alkalmazkodik és ez áll főleg a természettudomány kérdéseire. A teremtés műveit az emberi hét mintájára hat napra osztotta el a sz. szerző. Ezt a hat napot ismét egy másik skéma szerint rendezte el : 1. a világterek («harcterek») ; 2. a seregek alkotása. (V. ö. Zapletal nézetét.) Heinisch az eddigieknél jobban nyomatékozza a számok szerepét a teremtési művek összeállításában.1 2 3 A bibliai szerző ismerte a babiloniak fölfogását a világ keletkezéséről. Ő azonban ennek a kozmogóniának nem másolatát, hanem cáfolatát adta. Az egy Isten művét szembeállította a babiloniak, illetőleg a sumé- rok ama hitével, hogy az istenek, akárcsak a látható világ, az őskáoszból jöttek létre. A Jáhve-vallás diadalt aratott a mítoszon.4 H. Junkernek5 az a nézete, hogy a bibliai teremtéselbeszélés a teremtésnek csak külső lefolyását írja le és ennek a leírásnak maga a sz. szerző sem tulajdonít dogmatikai jelentőséget. A hét nap skémája bizonyos eszmék és valláserkölcsi igazságok szemléltetésére szolgáló, szabadon választott keret. A sz. szerző azért használja, mert az ókori sémi ember, tehát az izraelita is, a sumér kultűrából átvette és népszerűsítette azt a gondolatot, hogy «ami fönt van, az lent is van. Minden földi lét és történés egy égi létnek és történésnek felel meg». (A. Jeremias: Handbuch der altor. Geisteskultur. 00 25. o.) 1 129. o. 2 Das Buch Genesis. Bonn, 1930. 3 I. m. 106. skk. o. 4 109. o. 5 Die biblische Urgeschichte in ihrer Bedeutung als Grundlage der altt. Offenbarung. Bonn, 1930.
