Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
82 IBRÁNYI FERENC az elváltozó élet új kérdéseit, meg kell találni a régi és az új magasabb- rendű áthidalását. Ezek Sailer elvei és vezető szempontjai. Megkezdi művét az erkölcsi alapfogalmak analitikus elemzésével (Sprachlehre der Moral) és itt Fichte stílusára emlékeztet. Majd Krisztus és az apostolok erkölcstana következik tartalom és tanítási mód szempontjából (I, 56—96), megtalálja a keresztény erkölcstan alapelvét a Krisztushoz való hasonlóságban (I, 101). Isten kinyilatkoztatta magát az emberiségnek, hogy az emberiség Krisztus által Istennek egyesüljön (I, 126). Az alapelv meghatározza az erkölcstan 3 részét : a) az Istentől való eltévelyedés (bűnbeesés) ; b) az Istenhez való visszatérés ; c) élet az Istenben (részleges erkölcstan). A részleges erkölcstannak hármas felosztásában (önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel szemben való kötelességek) Stattlertől (Ethica communis Christiana, Augsburg, 1782) függ. Mélyenjáró, de túlságosan éles kritikával bírálja a kazuisz- tikát (III, 280—286) és jellemző, hogy a kártérítést 3 oldalon elintézi (III, 297—300). A dogmatikával való szerves kapcsolat nyilvánvaló : a hittan leleplezi az értelem előtt az istenit és örökkévalót, az erkölcstan ugyanazt az akarat elé állítja, hogy az ember önmagában és maga körül lemintázza (I, 112). Kár, hogy dagályos és szónokian lendületes nyelve akadálya annak, hogy Sailert ma is lehessen olvasni. Az 1817-ben alapított tübingeni theologiai fakultás, amely kiváló és eredeti tehetségek sorát kapcsolta magához és az 1819-ben alapított Theologische Quartalschriftben a nagy nyilvánosság elé lépett, az elvér- telenedett theologia reformjának gondolatával iskolává nőtt, az iskola elveit Sailer inspirálta. A tübingeni iskolából kerül ki alig 2 évtizedre Sailer után az újkor egyik legnagyobb moralistája : J. B. von Hirscher. Főművében (Die christliche Moral als Lehre von der Verwirklichung des göttlichen Reiches in der Menschheit, Tübingen, 1835. 3 k. ; 1851.6) Hirscher tudatosan és gyökeresen eltér a theologia moralis hagyományos módszerétől. Az eltérés főbb pontjait maga Hirscher jelöli meg a következőkben: a) Az erkölcsi életet úgy kell tekinteni, mint a kinyilatkoztatott igazságot, amennyiben az ember életében tetté valósul, b) A kinyilatkoztatás központi eszméje a legfőbb erkölcsi alapelv. Ezt a központi eszmét látja H. az Isten országának gondolatában. Az erkölcstan feladata az Isten országának eszméjével szembeállítani az ember erkölcsi képességét, c) Az erkölcsi élet egységesés pedig nem mesterkélten és külsőségesen, hanem szervesen. Az egyes erényeket tehát nem egymással össze nem függő és esetleges szempontokkal kell indokolni, hanem az erkölcsi élet organizmusával kell összefüggésbe hozni. Ki kell domborítani, hogy a keresztény erkölcsiség a kereszténység nagy és egész igazsága az élet megvalósításában tekintve, d) Az erkölcstan módszere nem spekulativ, hanem pozitív ; azaz a Szentírásból bizonyít és nem az erkölcsiség fogalmából indul ki. Hirscher tehát Krisztus személyét az erkölcstan középpontjába állítja és a keresztény erkölcsi életet a maga mélységében akarja megfogni. Elutasítja az erkölcstannak általános és részleges szerinti felosztását. Ehelyett a következő felosztást vezeti be : az erkölcsiség a legmélyebb alapján (I. kötet), megvalósulásában (hit, szeretet és a belőlük kiáradó cselekvés; II. k.), belső és külső uralmában (egyes erények; III. k.). Az erkölcsi életet nemcsak a legfőbb elvvel való összefüggés keresztmetszetében tekinti, hanem a nagykorúságba bontakozó fejlődés hosszmetszetében is. Az erényt úgy állítja be, mint küzdelmet. Hirschernek Sailer elveitől inspirált, nagyszabásúan eredeti műve
